Most meg a Falco-gyár építkezése nem hagyja pihenni a környék lakóit

Hangos dübörgésre panaszkodnak - mutatjuk a hang forrását.

Olvasónk keresett meg minket azzal, hogy hetek óta hangos dübörgés hallatszik a Falco gyár felől, ami a zárt ablakokon keresztül is hallatszik. Az pedig teljesen kiszámíthatatlan, mikor szólal meg a hang, amitől a kutyák is félnek - mondta az asszony.

Az első alkalommal azonban hiába mentünk a helyszínre, amikor telefonált, csak a szokásos hangokat hallottuk. A második alkalommal is már éppen készültünk elindulni a helyszínről, amikor mi is meghallhattuk a kifogásolt hangot. Kameránkkal azt is megkerestük, mi a zaj forrása. Mint kiderült, üreges fémszerkezeteknél végeznek rögzítési munkálatokat, a csövek és kürtők pedig felerősítik a hangokat, amelyek tényleg nem kellemesek a fülnek.

Egy közelben lakó férfi is csatlakozott az asszony panaszához és elmondta, hogy az ő kutyája is fél a hangtól. Már annak is örülne, ha nem kora reggel kezdenék a csavarozást és bízik benne, hogy a régóta esedékes szűrőt szerelik fel.

A panaszosok felhívták a figyelmet a szomszédos, hajléktalanellátáshoz tartozó épület kertjére is, amiben méretes fatörzsek sorakoznak. A látszat ellenére ezek már nem a faipari gyárhoz tartoznak, hanem elvileg a hajléktalanokat segítenék belőle.

- Idehozták ezt a sok fát nagy csinnadrattával. Kivonult a tévé is, meg a politikusok, néhány hajléktalannal összevágattak egy adag fát, amit rögtön teherautóra is szórtak a hajléktalanok és elvitték, azzal a felkiáltással, hogy rászoruló családoknak megy a fa. Azóta eltelt némi idő, de nem vettük észre, hogy tovább vágták volna a fát, pedig talán nem nyáron kellene megcsinálni, hanem ilyenkor, amikor szükség van rá. És hogy honnan tudom, hogy azóta nem vágták a fát? Mert a fűrész hangja is behallatszott a házba - magyarázta a közelben lakó.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet