Mióta 2009-ben elkezdtem rendszeresen, majd rendszertelenebbül filmeket ajánlani a Nyugat.hu-t (is) olvasó filmbarátoknak, talán ennyire erős mozis felhozatallal nem volt dolgunk. Régen vártunk erre: mozi-üzemeltetők (hogy végre ne égjen a képükön a bőr, amiért nincsen jó portéka a vásznukon), a forgalmazók és jogtulajdonosok (csörög a pénztárgép) – és a közönség (inklúding az amúgy egyre botrányosabban szórtan és hektikusabban értékelgető hazai filmes szaksajtó). Mivel a nyitó mondatomban emlegetett dátum után történt, hogy totális átszervezés miatt két évre lényegében leállították a magyar filmek gyártását (igen, sok hazai nézőnek el fel sem nagyon tűnt) - kezdjük a az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalap bábáskodása alatti harmadik, egyben eddig legjobb filmes évad értékelésével!
Már nem kicsi, nem is savanyú
Bár minden értékelő-minősítő vélemény szubjektív, meglátásom szerint ezt az évet a következő három film fogja fémjelezni a hazai mozis emlékezetben: (szigorúan csak a bemutatásuk sorrendjében értve) Liza, a rókatündér; Argo 2 és Saul fia. Ujj Mészáros Károly mozija lényegében társtalan a magyar filmtörténetben. Magas minőségben elkészített, elképesztően kreatív és szórakoztató, romantikus kísérleti (műfajokat, stílusokat és narratív technikákat minden skrupulusok nélkül kevergető) közönségfilm - az idei év méltán legmagasabb nézettségével (126 ezer néző, ami még mindig emelkedik). Árpa Attiláék az Argo 2-vel pedig megcsinálták, amit nem olyan egyszerű megugrani egyetlen jól sikerült, sőt kult-státuszba került darabnak sem: a folytatás legalább olyan jó, mint az első rész (110 ezer magyar akcióvígjáték függő).
A magyar filmtörténet mellett az egyetemes filmművészetben is mérföldkő lesz Nemes Jeles László első, és azonnal klasszikussá vált Holocaust-drámája, a Saul fia. Mivel a film értékeiről sokan elég fontosakat már leírtak, s mivel a mű diadalútja a következő két hónapban fog tetőzni (akármilyen díj lesz is a vége - bár most aztán tényleg az esélyesek nyugtalanságával várhatjuk a borítékbontásokat), így csak egyetlen dolgot tennék ehhez hozzá. Mélységesen egyetértek a Nobel-díjas Kertész Imrével abban, hogy a megsemmisítő táborok valósága-igazsága végső soron ábrázolhatatlan (mert akik a legpontosabban tudnák elmondani, azok nem tudják elmondani). Nos, a filmtörténetben eddig a legközelebb a kimondáshoz, megmutatásához vagy inkább a tragédia elképzeltetéséhez a Saul került. Minden, ami ennek a borzalomnak az ábrázolásában a filmtörténetben eddig történt, csak vázlat volt Nemes Jelesék munkájához (esetleg még a dokumentarista Shoah lehet ez alól a kijelentésem alól kivétel)...
A magyar nézőket miért felejtik el rendszeresen értesíteni, hogy nézhető a hazai film?
És (mert igenis kezdünk mondatot és-sel, nem is ritkán) hadd hozzam szóba a magyar film legnagyobb kínját és problémáját. Úgy tűnik, Andy Vajna és csapata a hazai filmgyártás rendszerét rendbe rakta: értékelhető és izgalmas dolgok készültek 2013 óta (nem mellesleg rendszeresen csúcsprodukciókat bérforgatnak nálunk). Azoknak sem lett igaza, akik az igényes filmművészetet féltették az Álomgyár logikáján edződött amerikás fickótól. Lényegében a filmalapos idők legelejétől érkeznek a nemzetközi elismerések is (Karlovy Vary például lassan címzetes magyar filmes város lesz, idén robbantottunk Cannes-ban is, a kisebb seregszemlékről nem is beszélve). Csak a közönséghez való eljuttatás, a magyar filmek reklámjának és promóciójának szinte teljes hiánya, csak azt tudnánk feledni!
Mondjuk ki kereken: a magyar filmeknek szinte semmilyen reklámja nincsen még a bemutatásuk idején sem. Vagy ha mégis, kevés, észrevehetetlen és nem profin átgondolt (utóbbit értsd: nem látszik a megválasztott médiumokból és a reklámok üzenetiből, hogy pontosan a közönség mely részének, részeinek szánják az adott filmeket). Tud valaki más magyarázatot arra, miért csak annyi nézője volt/van az Anyám és más futóbolondok a családból-nak, a Szerdai gyerek-nek vagy éppen Gárdos Péter két hete műsoron levő gyönyörű romantikus drámájának ( Hajnali láz), amennyi? Ezek a filmek ugyanis nagyon jók - értékük és élvezhetőségük, jelentőségük nem a kicsit-kicsi-kicsit-savanyú-de-a-mienk tengelyen mérhető, hanem normális forgalmazás esetén partiban lennének bármilyen külföldi alkotással. Vagy a Filmalapnak, vagy a Nemzeti Kulturális Alapnak, vagy a kultusztárcának, vagy az Atyaúristennek - de itt biztosan komoly és sürgős dolga lenne!
A hazai mozi-kritika kritikája
Szót kell ejtenünk az egyre felhígultabb, egyre kevésbé szakmai alapokon véleményeteket megfogalmazó, ugyanakkor az online sajtó és a közösségi média (blogok, kommentelések) tömeghatása miatt a közönséget egyre kétségesebb módon és sokszor rossz irányba befolyásoló-orientáló magyar filmkritikáról. Magam elég jókat szoktam mulatni például a 444.hu filmkritika-öszefoglalásain, amik néha megdöbbentő és a filmek értéke szerint egyszerűen magyarázhatatlan szórásokat mutatnak ki/fel a filmekről született írások között. Az idei év ez ügyben talán legméltatlanabb fejleménye a nagy netes portálok szakújságíróinak negatív össztüze volt a Szerdai gyerek Karlovy Vary-ban történt bemutatásakor. Nincsen magyarázat arra, hogy a később onnan és máshonnan egyébként több díjat is elhozó gyönyörű és humánus filmet miért kellett lényegében elásni - akkor, amikor a hazai közönség véleményt sem formálhatott róla, hiszen a premier még hónapokra volt.
Kicsit ezzel is függ össze (merthogy erről az alkotásról meg sok kritikus gyáván nem merte kimondani a végső következtetést) az év legnagyobb csalódása, a Veszettek totális bukása. Az idei magyar filmek látogatottsági adatait közlő egyik friss írás szerint minden hazai premier film gyártója-forgalmazója közölt adatokat - csak a Gárda-film csapata nem. Hát, a helyükben én is komoly önvizsgálatba menekülnék inkább! Ha volt film, amit a témája okán nagyon vártunk befutónak, akkor ez éppen a Veszettek. Sok minden adott volt a sikerhez: egy jó forgatókönyvíró, egy profi rendező, pénz-paripa-fegyver (közel 1 milliárd HUF), nívós szereplőgárda és stáb... a vége mégis egy magyar filmes Waterloo. Mert a nem hivatalos forrásokból tudható kb. 8 ezer látogató édeskevés bármiféle igazolásnak is!
Magyar ugarra magyar (filmes) magot - csak ne így!
A filmnek persze vannak értékei ( ifjú Vidnyánszky kétségtelenül nagyon erős játéka, a telepi-kisvárosi depresszió és gettófíling néha egészen pontos miliőfestése). De bukása pontosan megmagyarázható a történetvezetés zavarosságából és főként a témakezelés gyávaságából (sima közönségfilmet akarunk csinálunk vagy mondani is fogunk valami a felszínességen túl a kisemberek elkeseredését aljasul kihasználó politikák működéséről?). Az a legnagyobb baj Goda Krisztináék mozijával, hogy (pontosan mint annak idején Koltai Gábor Honfoglalás-a) lényegében lehetetlenné tette ennek a témának a látványos nagyfilmben történő feldolgozását. Ha már a magyar szélsőségességről ilyen gyenge, elhibázott film készült, akkor reméljük, hogy majd valaki legalább ennyi pénzből megcsinálja/megcsinálhatja azt a mozit, ami épkézláb sztoriban azt az idegen-ellenességet, populista uszítást és annak sajnálatos tömegsikerét is feldolgozza, aminek idén volt tanúja a magyar történelem, Európa és a világ...
