Babák - Az első év (Savaria Mozi)
Az utóbbi egy-két évtized egyértelműen a dokumentumfilmezés újjászületésének, populáris irányú átalakulásának az időszaka is volt. A Kizökkent világ és a Baraka sikerei után az ezredforduló magasságában Michael Moore és mások színre lépésével megjelent a nagyközönség érdeklődésére is számot tartó, mozikba és nem csak tévébe dolgozó tényfeltáró filmezés.
Miközben e filmek élvezhetősége és minősége jelentősen erősödött, az alkotások a legtöbb esetben semmit nem vesztettek az oknyomozó következetességből és hitelességből sem. A teljesség igénye nélkül egy lista a gyöngyvásznakra került darabokból: a Moore-univerzum ( Kóla, puska, sültkrumpli; Fahrenheit 9/11, Sicko, Kapitalizmus - Szeretem!), Super size me, Kellemtelen igazság, Darwin rémálma, Az utolsó óra, Kék mélység, Ember a magasban, David Attenborough munkái és persze a francia vonal legjobbjai ( Vándormadarak, Mikrokozmosz - Füvek népe, Pingvinek vándorlása, Otthonunk, Vigyázat, ehető!)…
A francia kapcsolat, másképpen
A gall dokufilmek sorát gyarapítja Thomas Balmes tavalyi alkotása, amely a magyar forgalmazásban a Babák - Az első év címet kapta. Páratlan vállalkozás - egyszerű ötletből. A kitartó és szorgalmas stábok ugyanis jó érzékkel választottak ki a Föld különböző pontjain, egymástól távoli és nagyon eltérő kultúrájú környezetben megszületett kisbabákat, hogy aztán nem kis munkával dokumentálják életük első évének legapróbb változásait is.
A főszereplők: Ponijao a namíbiai sivatagból, Bayarjargalu a mongol sztyeppéről, Mari Tokióból és Hattie San Fransicoból. Látjuk megszületésüket és a családi környezetbe kerülésüket. Ott vagyunk az első fontosabb mozdulatoktól az élettereikben tett első kisebb és az egyre szaporodó nagyobb kirándulásoknál. Látjuk őket saját testükkel és az őket körülvevő ezernyi tárggyal, élőlénnyel és jelenséggel ismerkedni. Megleshetjük őket szüleikkel és más rokonaikkal, egyre bővülő társas kapcsolataikkal interakciókban. Az aprónép mikro-történéseitől az első kirándulásokig, állatkert-látogatásokig, szülinapokig bezárólag merülhetünk alá a babauniverzumban…
„Sosem vagy egymagad…”
A filmnek mesélhetetlen, szavakkal egyenértékűen kifejezhetetlen, gazdag anyaga van. Csak sokadszori megnézésre tárulhat fel minden titka és részlete, de már az első találkozáskor lenyűgöz minket az élet gazdagságára való őszinte rácsodálkozás. Mondhatnánk azt is: a babák nézőpontjával való teljes azonosulás, ami ugyanakkor végig megőrzi a szemlélődő, figyelő és tárgyilagosan rögzítő megfigyelők pozícióját is.
A filmből néhány kisebb döccenést és egy-két a kelleténél hatáskeltőbbre sikeredett pillanatot leszámítva szinte kizárólag az erényeket lehet sorolni. A több száz órányi felvételből nagyon jó érzékkel kiválasztott és sűrített szerkezetét (a játékidő: 80 perc!). Az szereplők közötti állandó váltakozást és az ebből adódó többszörösen párhuzamos szerkesztést. Hogy a film elég teret ad a nézői figyelemnek és aktív értelmezésnek: felkínált asszociációit és összehasonlításait nem erőlteti ránk, nem erőlteti túl.
Hogy érzékeny, a legapróbb mimikai rezdülésre, a legkisebb kézmozdulatra és szemrebbenésre figyelő kitartó operatőri munkát látunk. Ami ugyanakkor elképesztően pontosan közvetíti a babák és az őket körülvevő világ folyamatosan alakuló kapcsolatát is. Mindezt tökéletes minőségű, kiegyensúlyozott, zömmel álló felvételek sokaságával. És nem tolakodó, de a pillanatok atmoszféráját, hangulatát pontosan kifejező zenei aláfestéssel. Olyan hangalkalmazással, ami az emberi beszédnek inkább a zenéjére, mint a tartalmi üzenetére figyel.
A hazai szál
Ha már az ajánló felütésében szóba hoztam az „új-dokumentarizmus” egyébként persze ezerarcú és nagyon is sokfelé tartó trendjét, akkor hadd említsem meg, hogy éppen az elmúlt évtizedekben jelentős hazai dokumentumfilmes közönségsikereknek is tanúi lehettünk. A teljesség igénye nélkül: Forgács Péter amatőrfilmekből elképesztő formaérzékkel szerkesztett ready-made alkotásai ( Privát Magyarország sorozat), a közelmúlt hangulatát és különféle jelenségeit archív anyagok segítségével összegző darabok ( Budapest- és Balaton-retró, Az ügynök élete).
Ütős oknyomozó filmek: a verspataki aranybánya ügyét szálazó Új Eldorádó vagy a tiszai ciánszennyezésből portréfilmmel kevert példázatot fabrikáló Örökség - Egy tiszai halász története. Két éve a Puskás - Hungary nagyhatású portréja. És hogy a francia mozi egy rokondarabjára is emlékeztessek: Almási Tamás Sejtjeink című vállalkozása. Amely a mesterséges megtermékenyítésen átesett párok megrázó és mélyen emberi történeteit szintén párhuzamos szerkesztésű, katartikus alkotásban tárta elénk.
