24 óra alatt 861 embernél mutatták ki a koronavírust és 24 ember vesztette életét - ismételte meg a 24.hu beszámolója szerint a ma reggel már megjelent adatokat Müller Cecília. Megjegyezte, hogy az elhunytak között egy 21 éves nő is volt, aki az élettel összeegyeztethetetlen, súlyos betegségben szenvedett, a koronavírus jelenlétét csak egy laboratóriumi vizsgálat mutatta ki.
Az is kiderült szavaiból, hogy a szív- és érrendszeri betegek vannak a leginkább életveszélyben. Az elhunytak átlagéletkora egyértelműen csökken - fogalmazott, és hozzátette, hogy 52 elhunytnál nem volt semmilyen társbetegség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!