A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak - közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-vel.
A közlemény szerint a cég 11 budapesti szervizében már most több mint 70 százalékos a szerelőállások kihasználtsága, és a nagy rohamot a következő hetekre várják.
Megjegyezte: az országosan tapasztalható munkaerőhiány miatt biztosan lesznek olyan országrészek, ahol csak jelentős, akár több hetes várakozás után tudják lecseréltetni a nyári gumit az autósok. A gumiabroncsok az idén mintegy 5 százalékkal drágultak egyrészt a forint folyama, másrészt a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok - szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél árának - újabb világpiaci növekedése miatt. Így két év alatt az áremelkedés egyes termékeknél elérheti a 10 százalékot is - áll a közleményben.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!