Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Akár nagyoperettet is láthatunk majd a Weöres Sándor Színház színpadán

Szabó Tibor, a szombathelyi színház új igazgatója bemutatta a frissen alakult Művészeti Tanács tagjait, és a távlati tervekről is beszélt.

A nyugdíjba vonult és Budapestre költöző “Várom, hogy szabadabban tudjak beszélni” - Jordán Tamás búcsúzik Szombathelytől February 04. 18:33 Jordán Tamás után néhány hete új vezetője van a Weöres Sándor Színháznak.

Szabó Tibor az alapítók közé tartozik, de most más szerepben van: az új igazgató mind a pályázatában, Ismerje meg a Weöres Sándor Színház igazgatói pozíciójára pályázó Szabó Tibor terveit 2020. September 18. 12:31 mind megválasztása utáni podcast-beszélgetésünkben Mi jön a Jordán-korszak után? – Szabó Tibor a Weöres Sándor Színház új irányairól 2020. November 04. 07:46 nyilvánvalóvá tette, hogy másként képzeli el a szombathelyi színház repertoárját és működését, mint Jordán Tamás.

Amikor erről kérdeztük, az irányváltásnak három fő elemét emelte ki.

A népszínházi küldetésen kívül többször hangsúlyozta az úgynevezett testtudatos játék fontosságát, emellett pedig még nagy újdonságként a Művészeti Tanács felállítását nevezte meg.

Szabó Tibor
Szabó Tibor a Művészeti Tanácsról szóló keddi sajtótájékoztatón.
Mészáros D. Zsolt

Ez utóbbi összetételéről és feladatáról elég sokat lehet olvasni a pályázatban, illetve a lapunknak adott interjújában Mi jön a Jordán-korszak után? – Szabó Tibor a Weöres Sándor Színház új irányairól 2020. November 04. 07:46 is, és most a részletekről és a gyakorlati működésről is szó esett egy keddi sajtótájékoztatón.

A Művészeti Tanács tagjai:

  • Horváth Csaba a Táncművészeti főiskolán végzett, azóta pedig számos hazai és külföldi színház koreográfusa volt már, sok táncművészeti és koreográfusi díjat magáénak tudhat.
  • Horváth Csaba
    Horváth Csaba
    Mészáros D. Zsolt
  • Nagy Cilit a legtöbb szombathelyi színházlátogató már biztosan ismeri, ugyanis 2010 óta a Weöres Sándor Színház társulatának színésze és rendezője.
  • Nagy Cili,
    Nagy Cili
    Mészáros D. Zsolt
  • Nagy Péter István először az ELTE-n végzett pszichológia szakon 2013-ban, majd 2020-ban rendező-koreográfus diplomát szerzett az SzFE-n. Jelenleg ugyanitt zenés mesterséget tanít.
  • Nagy Péter István
    Nagy Péter István
    Mészáros D. Zsolt
  • Sargar Tagirovsky orosz származású rendező, színész és bábszínész, már a kilencvenes évek óta Magyarországon él. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett rendezői diplomát, de több magyar színházi képzést és számos díjat is maga mögött tud már.
  • Sargar Tagirovsky
    Sargar Tagirovsky
    Mészáros D. Zsolt
  • Kiss Csaba József Jászai Mari-díjas rendező és József Attila-díjas drámaíró. Jelenleg is dramaturgiát oktat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
  • Kiss Csaba József
    Kiss Csaba József
    Mészáros D. Zsolt

    Az új igazgató a következő évadról is beszélt

    Habár a járvány miatt a színház indulását is sok kérdőjel veszi még körül, annyit azért elárult az új igazgató, hogy hat bérletes és kettő bérleten kívüli előadással terveznek.

    Arról, hogy mi lesz ez a nyolc darab, egyelőre még nem esett szó, de valószínűleg már tükrözni fogják a színház új irányvonalát, melyből Szabó Tibor a testtudatos játékot és a népszínházi szerepvállalást emelte ki – vagyis hogy a megye egyetlen kőszínházaként kicsit minden társadalmi réteghez szólni kell és műfajilag törekedni kell a sokszínűségre.

    Színházi sajtótájékoztató
    A Művészeti Tanács bemutatásáról készült galériánkat a képre kattintva tekintheti meg.
    Mészáros D. Zsolt

    Szabó Tibor szerint akár még az is elképzelhető, hogy a szombathelyiek a jövőben nagyoperetett is láthatnak a Weöres Sándor Színház színpadán.

    A következő színházi évad részletei az igazgató szerint április elejétől lesznek nyilvánosak.

    Mi az önkormányzat szerepe a színházzal kapcsolatosan?

    Az eseményen megjelent Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester, aki többek között arról beszélt, hogy egy önkormányzatnak nincs más feladata a színházzal, mint a gazdasági háttér és a pénzügyi stabilitás biztosítása. Minden más feladat a színészeké, rendezőké, a technikusoké és társulattagoké. Egyben reményét fejezte ki, hogyha majd ismét elindulnak az előadások, nagyszerű dolgokat fogunk látni a szombathelyi színházban.

    Színházi sajtótájékoztató
    Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester.
    Mészáros D. Zsolt

    Ha pedig elolvassuk Szabó Tibor pályázatának Művészeti Tanácsról szóló részét, világossá válhat, ki és miért kapott helyet a szombathelyi színház tanácsában.

    Szabó Tibor a Művészeti Tanácsról (részlet a pályázatból):

    „A Művészeti Tanács jelenléte egy színháznál azt a viszonylag újnak tekinthető vezetési modellt jelenti, amikor az intézmény ügyvezetőjének munkáját néhány általa felkért alkotó is segíti. Ha a Weöres Sándor Színház fenntartójától lehetőséget kapok, javaslatot fogok tenni egy ilyen testület létrehozására és mindent meg fogok tenni annak érdekében –ezen munkálkodom jelen pályázat írásakor is –, hogy a Művészeti Tanácsba olyan, a színházunk mindennapjaiban is részt vállalni akaró, elhivatott, felelősségteljes alkotókat nyerjek meg a társulat számára, akiknek a személye és a munkáik egyrészt meghatározhatják a színház profilját, másrészt képesek más alkotókat is a cél, azaz a saját profil kialakításának szolgálatába állítani, harmadrészt pedig minden egyes színész megfelelő foglalkoztatása mellett jól tudnak gazdálkodni az azokban rejlő tehetséggel és képességekkel.

    A felsoroltakon kívül a Művészeti Tanács feladata lesz javaslatot tenni a repertoárra, a társulat összetételére, az évadterv kialakítására, illetve a meghívott rendezők preferenciáit is figyelembe véve, a bemutatni kívánt darabokra és azok szereposztásaira.

    Azt gondolom, hogy a társulatépítés folyamatát soha nem szabad befejezettnek tekinteni, ezért az előttünk álló évek során szintén a Művészeti Tanács feladata lesz felkutatni és megnyerni a közös munkára olyan fiatal szakembereket,akik nemcsak betagolódni akarnak egy már meglévőfolyamatba, hanem saját rendszerben is tudnak gondolkodni, akik mernek álmodni, akik ha kell, tudnak játszani, írni, rendezni, akiknek határozott jövőképük van, akik távlati terveket is meg tudnak fogalmazni és akikben megvan a képesség, a tehetség, a kitartás ahhoz, hogy ezek a tervek-álmok valóra is váljanak. Akikre majd a színház jövőjét is nyugodt szívvel rá lehet bízni. Mindezeknek eredménye pedig reményeim szerint egy jó szemléletű, erős és izgalmas, folyamatosan megújulni képes társulat lesz, amelynek minden egyes tagja érezni fogja, hogy fontos, törődnek vele és számítanak rá.”

    Szabó Tibor megválasztása után lapunk podcasdt-beszélgetésének a vendége volt, és részletesen beszélt a terveiről is.
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra

    Tovább az oldalra