Nagy Márton egy podcastben árulta el, hogy milyen durván elszállt a költségvetési hiány

Még a megemelt célnál is sokkal rosszabb lett, és romlott a 2022 évihez képest is.

6,5 százalék volt tavaly a költségvetés hiánya GDP-arányosan – árulta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Gazdasági Versenyhivatal podcast-adásában a hvg.hu beszámolója szerint. Ez annak fényében nem túl szép szám, hogy a költségvetési törvényben eredetileg 3,5 százalékot határoztak meg. Ebből lett később 5,9 százalékos cél, miközben a 2022-es hiány 6,2 százalékot tett ki.

Nagy Márton egyébként a rendkívül magas infláció miatt visszaesett fogyasztással, illetve az alacsony fogyasztás miatt elmaradó forgalmiadó-bevételekkel indokolta az elszálló hiányt. A lap szerint viszont közrejátszhatott ebben az is, hogy a GDP nem nőtt úgy, ahogy a kormány tervezte.

Ezek után már csak az a kérdés, a GDP-arányos államadósság csökkent-e 2022 végéhez (73,3 százalék) képest 2023 végére. A lap úgy véli, hogy valószínűleg nem, vagy legfeljebb minimális mértékben.

Mindenesetre Magyarország ellen szinte biztosan túlzottdeficit-eljárás fog indulni, amely hiány és adósságcsökkentést követel majd meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság