Nagyon bejött a nagycsaládosoknak a kormány autóvásárlási támogatása

Július végéig mintegy 7000 igénylés érkezett, ami meghaladja a várakozásokat.

Júliusban 15 284 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az év első hét hónapban 89 830 új gépkocsit adtak el, ami 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest- közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse adatai alapján.

Az MGE kiemelte, hogy az első félévi értékesítési számok nagyon közel vannak időarányosan a növekedési várakozásukhoz, így az év végére várt értékesítési volumen reálisnak, sőt inkább túlteljesíthetőnek látszik.

A közlemény szerint a tisztán elektromos gépkocsik forgalomba helyezése kis mennyiség mellett növekszik, a felvevő piac egyelőre korlátozott, és alatta marad az év eleji várakozásnak. Ugyan a töltőhálózat lassan fejlődik, sok esetben az otthoni és a munkahelyi töltés is megoldott, de ezen autók beszerzési ára továbbra is igen magas.

Az egyesület hangsúlyozza, a kormány nagycsaládosokat támogató programja nagyon sikeresen indult, július végéig mintegy 7000 igénylés érkezett, ami meghaladja a várakozásokat.

Korábban egyébként már foglalkoztunk azzal, hogy melyik az az autó, amire a lehető legnagyobb támogatást lehet kapni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság