Nagyon kitakarították tegnap Szombathelyt

43 helyszínen, közel 500-an szorgoskodtak.

Még 2020 júniusában fogadta el egyhangúlag Szombathely képviselő-testülete a "Vigyázzunk együtt Szombathelyre!" szemléletformáló programot, mely 2023-ban is folytatódott.

Városi nagytakarítás
Városi nagytakarítás
Facebook

Szombathely önkormányzatának szervezésében a tavalyi év sikeres lebonyolításának folytatásaként idén ismét városi nagytakarítást tartottak a Vigyázzunk együtt Szombathelyre! program keretein belül.

Városi nagytakarítás
Városi nagytakarítás
Facebook

Ahogy tavaly, úgy idén is a képviselő-testület tagjai, az önkormányzati tulajdonú cégek foglalkoztatottjai, a civil szervezetek, illetve a Polgármesteri Hivatal munkatársai vettek részt önkéntes alapon a városi nagytakarításon szeptember 15-én, több helyszínen.

Városi nagytakarítás
Városi nagytakarítás
Facebook

Ahogyan a város Facebook-bejegyzése írja, 43 helyszínen, több százan (információink szerint 500-an) szorgoskodtak és szedték a szemetet (képeinkre kattintva galéria nyílik).

Városi nagytakarítás
Városi nagytakarítás
Facebook
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet