Nem akarnak migránstábort - Vitnyéden tüntettek a nemzeti radikálisok

Vitnyéden tüntetett a Mi Hazánk a Betyársereggel és a Légió Hungáriával együtt a szerintük Csermajorba tervezett migránstábor ellen.

A rábaközi település Fő utcáján tartott demonstráción mintegy 150-en vettek részt, köztük helyiek és környékbeliek is.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke elmondta: biztosra veszik, hogy az eredeti szándék szerint menekülttábort létesítettek volna a volt tejipari iskola épületében.

„Viszont úgy tűnik egyelőre, mintha meghátrált volna a kormány és megváltoztatták volna éppen az önök tiltakozása miatt ezt a szándékot” – emelte ki, hozzátéve, hogy ez az ügy is jó bizonyíték arra, hogy a nemzeti ellenállásnak mindig van értelme.

A pártelnök, aki a tüntetés alatt a csermajori ingatlant is megtekintette, kijelentette: továbbra is figyelni fogják, mi történik az épülettel és ha a kormány mégis Vitnyéd mellett helyez el migránsokat, „abban a pillanatban újra itt leszünk”. Toroczkait egyébként beengedték a lezárt területre, de az ingatlanokba nem.

Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban milyen állapotok uralkodnak az illegális bevándorlók miatt.

A Betyársereg is csatlakozott a Mi Hazánk által meghirdetett tiltakozáshoz.
Enyugat.hu

Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének vezetője nemcsak az illegális, hanem a gazdasági migrációról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy egész Európában lassan „a fehér ember visszaszorul saját szülőföldjéről” és ezzel a politikával „ugyanebbe a szakadékba löki” Magyarországot a kormány, a Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt is.

Mint ismert, szeptember elején derült ki, hogy az egykori csermajori tejipari szakközépiskola épületeiben nem tarthatnak osztálytalálkozót a volt diákok, mert lezárták a területet. A migránstábor létrehozását azóta többször cáfolta a kormány, de még mindig nem világos, mit őriznek a magas kerítések mögött.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet