Nem állt meg a rendőri karjelzésre, halálos balesetet okozott

A sofőr és utasa is kirepült a kocsiból. Egyikükön már nem lehetett segíteni.

A Kisalföld információi szerint a mai Ácson törént balesetnek volt előzménye: rendőrök szerették volna megállítani a később balesetet szenvedett Renault Cliót.

Halálos baleset Ácson
police.hu

A Bábolna irányából Komárom felé haladó autó nem állt meg, hanem elhajtott a helyszínről, később azonban a gépjármű vezetője egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát autója felett és egy beton villanyoszlopnak ütközött. Az ütközést követően a jármű többször megpördült a tengelye körül és az úttestre visszacsapódott.

A sofőr és utasa is kirepült a járműből, utóbbi a helyszínen életét vesztette. A súlyos sérültet a győri kórházba szállították.

police.hu

A kórházban később kiderült, hogy biztosan fogyasztott alkoholt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló