A hétvégén lemossák Budapesten az Erzsébet hidat, emiatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a hídon - közölte az FKF Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint szombaton reggel fél héttől délután fél kettőig a híd Budáról Pestre vezető oldalán kezdik a munkálatokat, vasárnap ugyanebben az időszakban a Pestről Budára vezető oldalon dolgoznak majd. A cég azt kéri, hogy a gépjárművezetők fokozott figyelemmel közlekedjenek a munkaterület mellett.
Hát, ilyet sem minden nap hall az ember.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!