Nem kaptak fizetést októberben a HVSE dolgozói, a klub vezetése nem válaszol kérdéseinkre

Sztrájk is lehet?

Olvasói levelet kaptunk, amely arról tudósított, hogy a Haladás VSE munkavállalói, sportolói nem kapnak fizetést. Ez erre a hónapra vonatkozik (október), így a csúszás már több mint két hetes.

A levél sztrájkot is kilátásba helyez, azt említve, hogy az állami támogatások (TAO és egyéb) megérkeztek, de a kassza üres. Tisztáznunk kell, hogy nem a labdarúgó csapatot üzemeltető cégről, hanem a tizenhárom szakosztályt fenntartó klubról van szó.

HVSE Teniszpályák
Garai Antal Atom

Ebben a városnak semmilyen tulajdonrésze nincs, a kialakult helyzetért a tulajdonosi kör és az ügyvezetés a felelős, akiket azonban nem lehet elérni. Telefonon keresztül a titkárságig jutottunk, ahol azt kérték, arra a címre írjuk meg kérdéseinket, amit majd továbbítanak a vezetőség felé.

Levelünket megírtuk, választ nem kaptunk, ha megérkezik, írásunkat frissítjük.

„Homlok Zsolt beígért támogatási pénzeit nem küldi, évek óta csak kölcsönt adott, amit nyáron kamatostul visszavett az egyesülettől. Szántó Erzsébet és holdudvara az érdi kézilabdacsapathoz hasonlóan itt is csődbe viszi az egyesületet. Az emberek, dolgozók nem tudják mit csináljanak, sztrájk van kilátásban - így zárul levelük, így hát egyéb információ híján mi is várjuk a fejleményeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport