Szeptember vége óta tart a kormányválság Németországban, ami a szövetségi választások eredményének
Megvan a német választások végeredménye, nem várnak könnyű évek Angela Merkelre 2017. September 25. 08:17 tudható be. A kormányzó CDU/CSU, Angela Merkel kancellár pártszövetsége ugyanis csupán a szavazatok 33 százalékát szerezte meg, és így mindenképpen koalícióra kényszerül.
A szociáldemokrata SPD, Martin Schulz pártja 20,5 százalékkal történelmi mélypontra süllyedt, és a pártelnök bejelentette, ellenzékbe vonulnak. A korábbi nagykoalícióval ugyanis a választók nem voltak elégedettek, a szociáldemokraták szerint ez a fő oka mélyrepülésüknek.
A 12,6 százalékot szerzett, bevándorlás ellenes Alternatíva Németország (AfD) szüba sem jöhetett koalíciós partnerként, először az egyenként tíz százalékot szerzett liberális FDP-vel és a Zöldekkel kezdtek tárgyalásokat, de az FDP gyorsan kivonult
Új választás jöhet Németországban, az FDP kivonult a koalíciós tárgyalásról 2017. November 20. 09:11 a megbeszélésekről.
Már az új választás is reális lehetőségnek látszott, amikor Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök az asztalra csapott
Nem lesznek új választások Németországban, meg kell egyezniük a pártoknak 2017. November 21. 19:35 , és közölte, meg kell egyezniük a pártoknak, és el kell fogadniuk a választási eredményeket, mert azokat a társadalom alakította ki.
Január közepén Martin Schulz bejelentette
Vége a bizonytalanságnak, kezdődnek a koalíciós tárgyalások Németországban 2018. January 12. 09:29 , hajlandóak megkezdeni a tárgyalásokat, és ezzel újra a nagykoalíció felé terelte az országot. Az SPD most vasárnap, január 21-én tartott kongresszusán a párt beleegyezett a koalíciós tárgyalások folytatásába, de meghatároztak több olyan pontot, amiből nem akarnak engedni.
Ezek közül a legfontosabbak, amelyeket Marton Schulz jelentett be a kongresszus végén tartott sajtótájékoztatóján, az MTI tudósítása szerint:
szociális paktumot
is, amely a többi között tartalmazza azEz utóbbi hatással lehet Magyarországra is, nálunk ugyanis Európában a legalacsonyabbak között van a minimálbér, jelenleg bruttó 138 ezer forint, ami nagyjából 445 eurónak felel meg, A legkisebb összeget – kevesebb, mint 250 eurót – Bulgáriában fizetik, a legtöbbet – mintegy 2000 eurót – pedig Luxemburgban.
Tény, hogy politikai döntéssel nem lehet egy szintre hozni a minimálbért az EU országaiban, hiszen a eltérőek a gazdasági teljesítmények, és a munkabért ki is kell termelni. Arra viszont adhat esélyt egy ilyen politikai döntés, hogy közeledjenek egymáshoz a minimálbérek az uniós országokban, és a magyar munkavállalók ezzel csal jól járhatnak.