Kilenc évvel ezelőtt, azaz 2010-ben hozott törvényt az Országgyűlés arról, hogy június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a Nemzeti Összetartozás Napjának nyilvánítsák. Ilyenkor országszerte megemlékezéseket tartanak, így Szombathelyen is volt egy városi ünnepség.
Délután öt órakor az Evangélikus templomban kezdődött a megemlékezés, amit a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolának köszönhettünk, aztán hat órakor a Szent István Parkban az I. világháborús emlékműnél teljesedett ki az ünnepség.
Ahogy az lenni szokott, felcsendült a Himnusz, a Szózat és a Székely himnusz is, valamint volt koszorúzás, mécsesgyújtás és versmondás is.
Természetesen nem maradhattak el a megemlékező beszédek Puskás Tivadar polgármestertől, akihez csatlakozott Koczka Tibor és Illés Károly alpolgármester is.
Az ünnepség konferansziéja a Jászai Mari-díjas Szabó Tibor volt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító tagja. De fellépett még az Ungaresca Táncegyüttes is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!