Nemzetközi porondon a Vas megyei Fitt-boxosok

Az egyesület versenyzői nem pihentek az utóbbi időben sem.

Október 14. és 24. között rendezték meg az Ifjúsági Európa-Bajnokságot Montenegróban, ahol Buza Rafael és Buza Rómeó képviselte a Vas megyei Fitt-Box Egyesületet.

Először Buza Rómeó lépett kötelek közé 16-án, 67 kg-ban a horvát Leon Buzikkal szemben. Az ellenfél magas, jó technikai képességekkel rendelkező ökölvívó volt, kiélezett három menetet láthatott a közönség. Teljes mértkében egy ide-oda adható meccs volt, amin a bírák megosztott pontozással a horvát versenyzőt hozták ki győztesnek.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Buza Rafael 18-án kezdte meg a versenyzést, 63,5 kg-ban az albán Rucaj Fajtonnal nézett farkasszemet. Az ellenfél roppant kellemetlen stílusban bokszolt, folyamatosan fogott, a vasi versenyző azonban igyekezett kihasználni minden kínálkozó alkalmat, az albán bunyósra rá is számoltak az első és a harmadik menetben. Kétség sem fért hozzá, hogy Rafael nyújtott jobb teljesítményt, ezt a bírák is így látták, egyhangú pontozással győzedelmeskedett.

Rafael következő mérkőzésére 21-én került sor, amelyen a moldáv Stefan Vozneacovschi-val szállt szembe. Rafael kissé bizonytalan első menet után szépen felvette az iramot, igyekezte uralni a mérkőzést. Az egyesület véleménye szerint a második és a harmadik menetben is ő volt a jobb, azonban a pontozás nem ezt tükrözte, a bírák a moldáv versenyzőt hozták ki győztesnek. Az edzők éltek az óvás lehetőségével, azonban ennek nem adtak helyt, pedig volt alapja.

„Mindkét versenyzőnkre büszkék vagyunk, hiszen remekül teljesítettek a kontinentális megmérettetésen” – mondta lapunknak Varsányi Áron edző.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Néhány nappal később, 20-án az egri edzőtáborozást követően a serdülő válogatott tagjaként Hökkön Balázs Horvátországba utazott, ahol a Zagreb Open Nemzetközi Tornán lépett szorítóba 57 kg-ban. Balázs súlycsoportjában öten voltak, ő végül a harmadik helyen zárta a tornát.

„Balázsra is büszkék vagyunk, még nagyon a pálya elején jár, így keményen megyünk tovább előre” – mondta Varsányi.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

25-én vette kezdetét a Felnőtt Férfi Világbajnokság Szerbiában, Belgrád városában. A hazánkat képviselő csapat tagjaként a Fitt-Box ökölvívói közül Hámori Ádám utazhatott a világversenyre.

Ádám mérkőzésére 27-én került sor, 86 kg-ban lépett ringbe a négy év után visszatérő török Burak Aksinnal szemben. A főiskolai világbajnok lefogyasztott az új cirkálósúlyba, és otthonosan érezte magát az első percben, magassági fölényét igyekezett kihasználni a török riválissal szemben.

Úgy tűnt, minden rendben van, Ádám akarata érvényesült az első menetben, de csak egy pontozónál kapta meg ezt a periódust. A mérkőzés hasonló mederben zajlott, Ádám kizárta a törököt, ennek ellenére elveszítette az összecsapást a pontozóknál, amely miatt a magyar delegáció óvást nyújtott be.

„Büszkék vagyunk Ádámra, hiszen önmagában már az is nagy szó, hogy világbajnokságon lépett szorítóba. Komolyan és céltudatosan készült hosszú kihagyást követően, sajnálatos, hogy a pontozás így alakult, de ebből erőt merítve a továbbiakban is keményen fogunk dolgozni!” – mondta az edző.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport