Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Tavaly 40 ezerrel csökkent Magyarország népessége

Ami azt jelenti, hogy gyorsul a népesség csökkenése.

Tavaly Magyarország népességének természetes fogyása 40 100 fő volt, ami 6110-zel nagyobb az előző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel. Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6 százalékkal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji influenzajárvánnyal is összefüggésben - 3,7 százalékkal meghaladta azt.

Tavaly 91 600 gyermek született, ami 1463-mal kevesebb, mint 2016-ban. 2016 szökőév volt, az élve születések szökőnaphatástól megtisztított száma az előző évhez képest 1,3 százakkal csökkent. Tavaly 131 700-an haltak meg, 4647-tel többen, mint 2016-ban. A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás 18 százalékkal nőtt: a 2016. évi 33 990-nel szemben 40 100 fő volt.

A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 771 ezer fő volt 2017 végén.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód

Tovább az oldalra