Népszámlálás: félmillióval kevesebb a magyar

Közzé tették az első eredményeket.

A legutóbbi népszámlálás kezdetekor, 2022. október elsején 9 millió 604 ezer volt Magyarország lakossága és 4 millió 593 ezer lakás volt az országban – közölte Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kovács Marcell a népszámlálás lezárulta után 80 nappal tartott első adatismertetésen elmondta, október elsején 4 millió 613 ezer férfi, 4 millió 491 ezer nő és 1 millió 407 ezer gyerek élt az országban, az aktív korúak – 15 és 64 év közöttiek – száma 6 millió 201 ezer, az időskorúaké, azaz 65 év felettieké pedig 1 millió 995 ezer volt.

A legutóbbi, 2011-es és a 2022-es népszámlálás között a természetes fogyás miatt 464 ezerrel csökkent a lakosság száma, amit mérsékelt a 131 ezres, többségében a környező országokból érkező bevándorlási többlet, a népesség száma tehát 11 év alatt 333 ezerrel csökkent – tette hozzá a projektvezető.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet