Nézőpont: A Fidesz nyerné az EP-mandátumok háromnegyedét

Az ellenzék a kanyarban sincs.

Ha most vasárnap tartanák az EP-választásokat, a kormánypárt 56 százalékot szerezne és számos ellenzéki törpepárt kiesése miatt ez akár a mandátumok háromnegyedét is jelenthetné számára – írja a Nézőpont Intézet.

A kormányhoz közelállónak tartott közvélemény-kutató arról számol be, hogy egy most tartandó EP-választáson a megkérdezettek több mint fele venne részt.

Az ő 56 százalékuk a Fidesz-KDNP közös listájára szavazna, amely a kormánypártok 2009-es csúcseredményének felelne meg.

Nézőpont Intézet

Második helyen, 14 százalékkal, a DK végezne, amely enyhén kisebb, mint a 2019-es eredménye. A Momentum 6 százalékot érne el, amely a 2019-esnél 4 százalékponttal kevesebb. A Mi Hazánk 6 százalékot kapna, akár a Jobbik négy éve.

Ez a DK számára 3, a Momentumnak és a Mi Hazánknak 1-1 mandátumot jelentene a kiosztható 21-ből.

Az összes többi párt az öt százalékos küszöb alatt szerepelne.

A négy, küszöb feletti párt között szétosztható mandátumok miatt a Fidesz-KDNP akár 16 mandátumot is szerezhetne (hárommal többet, mint 2019-ben), amely az összes kiosztható mandátum több, mint háromnegyede.

Ha a küszöb alatti pártoktól sikerül átcsábítania szavazókat a DK-nak és a Momentumnak, az természetesen a mandátumarányokra is hatással volna.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet