Nézzék, hogy osztotta ki Majtényi László a korrupt Orbán rezsimet!

Egy biztos, köztársasági elnökként ő bizonyosan nem lett volna odafagyott mosolyú köszönőember.

Bár mindenki, maga az ellenzéki államfő-jelölt is jól tudta, hogy a mai Újra Áder János a magyar köztársasági elnök 2017. March 13. 13:25 választás puszta formalitás. Egyetlen befutója lehetett, Áder János. Az ellenzéki pártok közös jelöltje, Majtényi László (volt ombudsman) azonban élt a nagy nyilvánosság adta lehetőséggel, és nem hagyta annyiban a dolgot. Kiállt a parlamentbe, és elmondott egy olyan 15 perces beszédet, amitől leesett az állunk.

Majtény László kemény hatalomkritikát fogalmazott meg. Már a legelején beszédes volt az a gesztusa, hogy köszöntötte a parlamentből kitiltott újságírókat is.

Csak pár húzós mondat:

  • Szabad és szolidáris Magyarországot!
  • Jogainkat nem az államtól kaptuk. Azért illetnek meg minket, mert embernek születtünk.
  • Jobb az intézmények, mit az emberek uralma alatt élni, mert az emberek szeszélyesek.
  • A korrupció maga alá gyűrte az államot.
  • Aki minden hatalmat megszerez, mindent el is veszít, útja a semmibe vezet.
  • Minden közviszály a zsarnokság előszobája... Ha a fejedelem ellenséget keres, akkor tegnap a migráns, ma a rossz oligarcha, holnap a Soros, holnapután pedig Te magad leszel az ellenség.
  • Az alkotmányosság 2013. tavaszán Magyarországon megroppant, helye van az alkotmányosság védelmében némileg unortodox eszközök alkalmazásának.
  • Helyre kell állítani a köztársaságot, amelyben független intézmények biztosítják a közhatalom gyakorlásának alkotmányos korlátait és alapvető jogainkat. Olyan alkotmányra van szükség, amelyet népszavazás erősít meg, kifejezi a társadalom vitában álló csoportjainak közös értékeit és békét teremt.
  • Ez az egyik kedvencünk: "Köztársasági elnökként bizonyosan nem lennék sem odafagyott mosolyú köszönőember, sem pedig néma és komor szfinx."

    A többit hallgassák meg!

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet