Rátévedtünk arra a bizonyos sárga útra (hivatalosan Szent Márton Gyalogos Zarándokútra, ami egészen Toursig vezet), és amit pár éve, Szent Márton közelgő 700. születésnapja apropóján nagy felhajtás közepette avattak fel. A hideg ellenére szabadtéri ebédre vágytunk, így előre kitaláltuk, majd a pihenőhelyen megállunk, és abban a kis virágos oázisban, amit eddig a fotókról ismertünk csak, majd ott előkapjuk a szendvicseket, megmossuk az almákat.
Viszonylag könnyen megtaláltuk a fiatal tölgyesben a fapadot, egy asztallal, és az útbaigazító táblát is. De ennyi? A földön az avarban egy Szent Márton kép még ázott, merthogy időközben eleredt az eső.
Bedöntött téglás kupac, talán alkalmi tűzrakóhely. De milyen jól jött volna egy esőbeálló! Vagy legalább olyan pad, aminek van tetőrésze.
Persze alapból nem is kellene sokkal több egy pihenőhelyhez, mondjuk még egy vízcsap, egy szemetes, egy esőbeálló, egy legális tűzrakóhely, ha már az éhes és fáradt zarándokok kiszolgálására lenne ez a hely hivatott. A túrajelek persze kipipálva, csak valahogy az átadón készült képeken nagyobb felhajtásnak tűnt ez az egész.
Szerintünk alapból kéne ilyen padokat fontosabb túrahelyekre kitenni, csak úgy, mindenfajta jubileumok, avatók nélkül. Mert őszintén, mennyi kerülhetett mindez?
Az avatón 2014-ben a helyszín, alkalmi muskátlikkal
