Az utóbbi időszakban több kritikus hangvételű írás és olvasói visszajelzés is érkezett szerkesztőségünkhöz a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházzal kapcsolatban. A közfinanszírozott egészségügy állapota országos vitatéma, a túlterheltség, a szakemberhiány és az infrastruktúra gondjai rendszeresen napirendre kerülnek.
A kórházi ellátás mindennapjai sok beteg és dolgozó számára egyaránt kihívást jelentenek, éppen ezért tartjuk fontosnak közölni az alábbi levelet is, amely egy másik nézőpontot mutat meg.
Olyan olvasói levelet kapott szerkesztőségünk, amely nem a rendszer hibáit, hanem az embereket emeli ki: azokat az orvosokat és ápolókat, akik a körülmények ellenére is próbálnak emberséggel, szakmai alázattal és figyelemmel dolgozni.
Egy férfi írt nekünk, aki az elmúlt tíz évben kétszer is az urológiai osztály betege volt, és köszönetet szeretne mondani azoknak, akik szerinte emberséggel és szakmai felkészültséggel álltak mellette élete legnehezebb pillanataiban.
A levelet az alábbiakban közöljük:
Markusovszky, köszönöm! Azt hiszem, ez a pár sor azért került „papírra”, mert nem éreztem elegendőnek szóban megköszönni mindazt, amit kaptam. Az elmúlt időszakban több negatív írást is olvastam a kórházról, és úgy éreztem, kötelességem egy kicsit a pozitív irányba billenteni a mérleget.
Tíz éven belül kétszer is az urológiai osztály betege voltam, és valóban szerencsésnek érzem magam. A személyes tragédiáim ellenére végig biztonságban tudhattam magam: olyan orvosi és ápolói csapat vett körül, amely minden támogatást megadott, ami csak tőlük telt. A végtelen türelem, a mosoly, a törődés és a biztató szavak mind hozzájárultak ahhoz, hogy a legnehezebb pillanatokban is legyen erőm hinni a gyógyulásban.
Pedig sokszor meginog az ember önbizalma, ha ilyen helyre, helyzetbe kerül. Nem tartom magam egy puha srácnak, de néhányszor megremegett a lábam. Első alkalommal, 2016-ban here daganatot diagnosztizáltak nálam, akkor 42 éves voltam. Akkori kezelőorvosom, Hajós doktor magabiztos szakmai tudásának és gyors döntéseinek köszönhetően hetek alatt túl voltam életem egyik legnagyobb megpróbáltatásán. Hosszú kontrollidőszak következett, sok izgalommal, majd végül kimondhattam: meggyógyultam. Doktor Úr, ezúton is, most is, mindig is óriási köszönöm!
Szóval, éldegél tovább az ember fia, gyakran eltöprengve az életén és fel-fel pillantgat az égre, milyen mázlista is ő, ha az ügy kimenetelét tekintjük. Rendszeres kontrollok, megnyugtató eredmények, pörög tovább a mókuskerék...
Aztán az egyik tervezett találkozó nem jön össze a fent említett orvos-doktorral, egyéb okok miatt... Nem várhatok, megnyugvásra van szükségem, felkeresek hát egy hasonlóan jó nevű szakmabelit, dr. Halász Csabát. Szívem szerint csupa nagy betűvel írnám a nevét.
Hasonló felfogású, alapos, tárgyilagos orvos, mint idősebb kollégája. Szívesen fogad páciensei körében (kedves nejével együtt, aki a rendeléseken az asszisztense és mellékállásban gondolom tündér, legalábbis úgy viselkedik. Veronika, semmiképp nem hagynám ki a nevét, utólagos engedelmével) átbeszéljük a múltam, felállít egy rendszeres ellenőrzési tervet, amihez mindketten tartjuk magunk, évekig. Úgy néz ki, minden rendben, de csak egy pillanatra érezd magad jobban a tudattól, hogy egészséges vagy, azonnal beköszön az élet, a "nagy mókamester" és közli: neeem barátom, még nincs vége...
Jelen esetben a "hírvivő" vagy hozó, a jó Halász doktor, aki rátapint a lényegre. És ezt most kéretik szó szerint érteni, mert az aggodalomra nem igazán okot adó vérképek (fél évente labor) tudatában vagy ellenére, ő kitapintja a tumort! Perceken belül sorolja a teendőim, és végzi a háttérmunkát. Még fel sem fogtam, hogy újra rákos vagyok, már túl vagyok egy csomó vizsgálaton.
Aztán kis szünet, itt vannak az ünnepek (mindig szerettem a karácsonyt, most kicsit azért sürgettem volna a Jézuskát) orvosom nyugalomra int, most vonatkoztassak el, az idővel nincs dolgom, a szeretteimmel annál inkább. Rendben. Mikor végre elérkezne a várva várt műtét időpontja, az influenzajárvány húzza keresztbe terveink, már csak mosolygok rajta... Eltoljuk a műtétet, a következő dátum február 13., péntek Mondom: nagy mókamester! Nem vagyok babonás, a legjobb időpont, csak már legyek túl rajta!
Előző nap reggel bevonulok a kórházba, még pár apró vizsgálat, aztán felkészülés a "nagy napra”. A doktor jön, megnyugtat, szakértelme, magabiztossága valóban csillapítja a szívdobogásom. Az ápoló személyzet kedvessége, közvetlen, szeretetteljes stílusa, nem hagy bennem kérdést elhivatottságuk iránt. Feltűnően sok köztük a fiatal, bár nyilván nincsenek elegen, erőn felül teljesítenek. Látom napról napra, hogy próbálnak lelket önteni a velem egy cipőben járókba. Mennyire vigyázva, szeretetteljes óvatossággal nyúlnak a frissen operált páciensekhez, milyen végtelen türelemmel beszélnek, segítenek az idős kiszolgáltatott betegeknek.
Szóval, Markusovszky kórház, urológiai osztály, ápolónői és ápolói (igen, vannak fiatal férfiak is köztük - Edu, kösz mindent!) hatalmas respekt és örök hála mindenkinek!
Nem tudom még, hogy meggyógyulok-e, meddig fog tartani ez a harc, hogy mi lesz a végső kimenetele (amúgy tudom ám... nincs B-terv), de abban egészen biztos vagyok, hogy rajtuk nem múlott. Ha valaki azt gondolná e sorokat olvasva, hogy nem is érti ezt a szentimentális ömlengést, megnyugtatom, én sem! Egyszerűen kikívánkozott belőlem, itthon, lábadozás közben, többször visszagondolva az osztályon töltött bő egy hétre.
Szerettem volna ebbe az amúgy is sokszor negatív érzelmekkel átitatott jelenbe valami jót, emberit tenni és azt gondoltam, nem elég leírni (nem lehet elégszer leírni): KÖSZÖNÖM!
Ne mindig csak a szareső hulljon! Ja, és ha valaki mégis kételkedne a valóságtartalmában eme irománynak, név, cím, telefonszám a szerkesztőségben, nyugodtan keressen, meg fogom győzni!
Egy öregedő (de qrva jóképű) rocker.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
