Túl meleg volt, vagy a szellő volt erősebb a kelleténél, de úgyszólván senkit nem hozott lázba a szombathelyiek közül a Fő téren, a Szentháromság szoborhoz meghirdetett utcafórum. Igaz, a téma – minden komolysága ellenére – sem olyan volt, ami elragadná a képzeletet, pedig a probléma valós, csak nem szívesen beszélünk róla.
Ezt a gátat akarta áttörni a Modern Férfipolitikáért Mozgalom és a Valódi Egyenlőségért CT két előadója, a gátak azonban jelentjük, épen maradtak. Két fiatalember feszített ki egy molinót, rajta a felirat: „Egyenlő jogokat a férfiaknak!” felirattal, ez előtt pedig két beszédet hallhattunk mi, hárman, akiket érdekelt a dolog.
Közbevetőleg, a mai Magyarországon, a macsó beütésű társadalomban, amelyre a politika is ráerősít a hagyományos nemi szerepek sulykolásával, (az apa férfi, az anya nő), bővebben pedig: az erős férfi eltartja a családját, a feleség pedig szül és a konyhában tüsténkedik, nem igazán jut hely annak, hogy a férfiakat is érheti erőszak a nők részéről.
Ez a gyengeség jele volna a mostani beállítódásban, illetve azt sem árt tudni, hogy ugyanígy a nőket a családon belül ért bántalmazás is tabu a mai Magyarországon, a férfiaké ennek megfelelően hogyan ne volna az. Nem ők esnek át a vak komondoron, és ha a nő teszi ezt, az természetes a mai olvasatban.
Ez a téma – a férfiak bántalmazása, s ennek a politikába emelése – éppen ezért ma, Magyarországon lehetetlen, s legfőképpen azért, mert a hagyományos nemi szerepeken való túllépést jelentené. Ez pedig már a gender terepe, és mindannyian ismerjük azt a visítást, amit ez a fogalom kivált kormányzó erőinkből.
Talán ez is okozhatta a teljes érdektelenséget, ami az utcafórumot övezte, de az előadók javára legyen írva, becsülettel teljesítették, amit ígértek, azaz elmondták a témáról ily módon elmondhatókat. Fórum viszont nem lett, mert az beszélgetést tételezne, kérdező ember azonban nem akadt.
Egyébiránt az éltesebbek emlékezhetnek a bontottcsirkés reklámra a múltból, amikor és amiben a női rajzfilmalak a férfi fejét püföli, mert nem bontott csirkét hozott a boltból. Ugyanez fellelhető a mai reklámkínálatban a sárgadobozos Dolgittal, amit nem hozott a férj a patikából, és ezért kapja meg a magáét.
Az előadó is emlegette ezeket más komoly adatok mellett, hogy egy házasságban a nő gyakrabban üt először, hogy létezik mindemellett lelki terror is, hogy a férfiakat gyakrabban ölik meg (amerikai adat), hogy általában is a társadalom sokkal inkább hajlik arra, hogy a nőket tartsa áldozatnak, holott a számok mást mutatnak.
Egyébként pedig a kevés számú hallgatóság ellenére az első előadó mondandója végén, mintha forgatókönyv íródott volna erről, egy matróna élénken megközelítette az „Egyenlő jogokat a férfiaknak!” transzparens-tartókat, majd fennhangon tudtukra adta: „Majd, ha eljössz hozzám, mosogathatsz, ez a jogod, cseszmeg”.
Mit lehet erre mondani? Hogy igaza van az előadónak, s a téma időszerű, de úgy tűnik, társadalmunk még éretlen rá, bár elég sok mindenre az. A témát egyébként történelmi és szociológiai megközelítésben is hallhattuk, és ekkor bizonyosodott be, hogy ennek nem itt volna a helye. Bár ezen a ponton azt is megkérdezhetnénk, hogy akkor hol.
Két kamasz biciklizett mindeközben fel, s alá, és, hogy hallották, miről van szó, azt az úgy tizenkét éves forma foglalta össze azzal a beszólással: „Volt már huszonhét csajom, de egyikkel se volt ilyen gond”. Mindez arra utal, hogy megvan az utánpótlás, semmi nem fog változni.
Egy nagy közös következtetés és útmutatás az, ami útravalónak maradt, mindenféle erőszak rossz, és ezt is az előadók vonták le tanulságul, de az említett körülmények miatt ez is csak pusztába – illetve térbe kiáltott szó maradt. Úgy mentünk haza, mintha semmi nem történt volna.
