Nusi néni 90 évesen is ellátja a családot sütivel, és abban a házban él Herényben, ahol megszületett

Boldogot Nusika!

Sághy Mária Herényben született egy tizenegy gyermekes családban hetedikként, abban a házban, ahol ma is lakik. Szép és boldog gyermekkorra emlékszik vissza - bár négy testvére is meghalt kicsi korában - , ahol az összefogás alapvető emberi érték volt. Apja jómódú földművesként gondoskodott a családról, anyja a háztartást vezette. Gyermekként testvéreivel besegített a gazdaságba és a helyi elemi iskolában hat osztályt végzett. Fiatal lányként otthon dolgozott, a család gyermekeire vigyázott. A család számára nagy törést jelentett az államosítás.

Abban biztosak vagyunk, hogy Mária tud újat mondani egy polgármesternek is.
cseh

1946-ban csecsemőgondozóként helyezkedett el. 1952-ben a Nádasdy Ferenc utcai bölcsődében kezdett dolgozni, onnan is nyugdíjba 1981-ben. Mindig nagyon szerette a gyermekeket, így a munkáját is élvezettel végezte. A kollégáival jó viszonyt ápolt, sokat jártak együtt kirándulni. Járt Olaszországban, Svédországban, Lengyelországban, az NDK-ban és Erdélyben is.

Krisztus a falon - ilyen függött nagyanyám ágya felett is - oklevél a kézben.
cseh

Férjhez nem ment, gyermeke sincs. Nyugdíjba vonulását követően édesanyját, majd két otthon maradt fiútestvérét ápolta. Otthonuk mindig központi szerepet töltött be a családban, így a családi összejöveteleknek is mindig ez a ház adott helyet. Nagyon szeret sütni, az ünnepekre a rokonságnak is ő készíti a süteményt. Ma is tevékeny ellátja a háztartást annak ellenére, hogy egészségi állapota romlott az utóbbi időben.

Végül egy csokor virág is járt Nusikának - egész szép.
cseh

Íme, Nusi néni, s a mi elmúlt 90 évünk pár mondatban. Boldogot, Nusika!

A fotók azon az ünnepségen készültek, ahol augusztus 6-án Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere köszöntötte a Sághy Máriát. Az életrajzot és a képeket is a szombathely.hu-n találtuk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód