„Kinyírlak, mert nem segítettél rajtam!”

Emberölés bűntettének kísérlete és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség azzal a mosonmagyaróvári férfival szemben, aki nyakon szúrta ismerősét és elvette a pénzét.

A vádirat szerint a 30 éves férfi idén tavasszal Mosonmagyaróváron kábítószert akart beszerezni, de nem volt rá pénze. A bűncselekmény napján megpillantotta Mosonmagyaróváron a kerékpározó sértettet, akire rákiabált:

„Kinyírlak, mert nem segítettél rajtam!”

Utána is ment és egy rövid szóváltást követően megtámadta a sértettet, akit ököllel többször meg is ütött. A földre kerültek, verekedtek, aminek egy autó dudálása vetett véget. Az autó ugyanis nem fért el tőlük az úton – áll a hátborzongató történet a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatójában.

A sértett elindult a helyszínről, de a vádlott nem hagyta annyiban. Újra a sértett után ment, ismételten megütötte, majd elővette a zsebében lévő 6,5 centiméter pengehosszúságú kést, és azt egyetlen kaszáló mozdulattal a sértett nyakába szúrta. A dulakodás közben a földre esett ötezrest, ami a sértetté volt, felvette, majd távozott a helyszínről.

A sértettet életveszélyes állapotban mentőhelikopter szállította kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni. A nyomozás során a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei jártak el – írja a közlemény.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló