Ilyenkor a leghosszabb a nappal, és a legrövidebb az éjszaka. A régi hiedelmek szerint varázslatos éjszaka ez, amikor bármi megtörténhet és a kívánságok teljesülhetnek. Szentiván éjszakáján néphagyományokhoz illően – világszerte – örömtüzeket gyújtanak, amelyeknek csodás erőt tulajdonítanak.
A fény és a sötétség küzdelme megvolt a magyar néphagyományban is, amelyben a tűz a világosság, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, az elevenség, a szerelem és az örök megújulás jelképének számított.
Szent Iván napja, a nyári napfordulóra időzített keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek a pogány népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak. A régi magyar kalendáriumokban a június hónapot is Szent Iván havának, a nyárközépi tűzgyújtást, illetve a tűzcsóvák forgatását – népiesen lobogózásnak nevezték.
A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek meg, és ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. Gyógyító hatást tulajdonítottak a tűzbe vetett nyári almának. E naphoz szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek. A hagyomány szerint a szalmából megrakott tűzből sokféle jövendölést lehetett kiolvasni miközben fölötte a lányok átugráltak.
Ezek a helyszínek és koncertek lesznek az idén a szombathelyi szentivánéjen
Pénteken és szombaton is lesznek koncertek. A meteorológusok szerint a hétvégén a hőmérséklettel nem lesz baj, viszont Szombathelyre záporokat-zivatarokat jósolnak. Bízzunk benne, hogy tévednek, nem először fordulna elő. Mindenesetre a szombathelyi szentivánéj mindenképpen meg lesz tartva, nagyjából a korábbi években megszokott forgatókönnyvel.