Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nyitvatartás, közlekedés - Szombathelyi temetői információk a hétvégére

Programok is lesznek a Jáki úton.

A szombathelyi polgármesteri hivatal közlése szerint a Jáki úti központi temetőbe az alábbiak alapján lehet behajtani kocsival:

  • október 29-én 7-10 óráig, valamint 16-18 óráig.
  • október 30., 31. és november 1-jén 6 órától 12 óráig
  • november 2-án 7-10 óráig, valamint 16-18 óráig.
  • A gépkocsival közlekedőktől kellő türelmet kérnek.

  • Október 30-31-én és november 1-jén gépkocsival behajthatnak mindazok, akik erre jogosító engedéllyel rendelkeznek, illetve nem rendelkeznek, de életkoruk és fizikai állapotuk, mozgáskorlátozottságuk azt indokolttá és szükségessé teszi.
  • Október 29-én és november 2-án csak az engedéllyel rendelkezők mehetnek be autóval.
  • Fentiek betartását a rendőrséggel együttműködve a Temetkezési Kft. dolgozói a főbejáratnál szigorúan ellenőrzik. Október 30-31-én és november 1-én behajtani csak a főkapun, távozni a ravatali, illetve a perinti kapunál lehet.

    Kapuk nyitva tartása

  • október 29-30-31-én és november 1-jén főkapu, ravatali és perinti kapu 6 órától 20 óráig.
  • november 2-án főkapu: 6 órától 20 óráig, ravatali, perinti kapu: 8-18 óráig.
  • Forgalmi változások

    Október 29-én 16 órától november 3-án reggel 8 óráig forgalomkorlátozás, illetve forgalmi rendváltozás lesz a Jáki út, Alsóhegyi út, Brenner T. körút közötti útvonalakon.

    Az Alsóhegyi úton lakókat arra kérik, hogy a fent nevezett napokon az utat teljes szélességében szíveskedjenek szabadon hagyni a buszjáratok közlekedésének megkönnyítése érdekében.

    Október 30-31-én és november 1-jén a következő forgalmi rend lép érvénybe: a Jáki úti temetőhöz behajtani a Jáki úton és az Alsóhegyi úton lehet. A kimenő forgalom buszok és taxik számára az Alsóhegyi úton történik. A többi jármű a Ferenczy I. illetve Hajnóczy J. utcákon keresztül hagyhatja el a temető környékét.

    Az ingyenes temetői járatok

    Az ingyenes temetői járat 2021. október 18-tól november 10-ig hétfő, szerda, péntek, november 11-től február 28-ig kedd, csütörtök napokon közlekedik 7:30-tól 15:30-ig.

    A megnövekedett forgalom miatt a temetői járat hétfő (november 1.) helyett kedden közlekedik.

    Mindenszenteki mécsesgyújtás

    A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete november 1-én 16 órakor országos eseményt szervez Mindenszenteki mécsesgyújtás címmel. Az eseményen fényinstallációt készítenek el a temetőkertben, a látogatóknak bevonásával, a Jáki úti temetőben is lehet csatlakozni a kezdeményezéshez, a szervezők mécseseket biztosítanak.

    Városi megemlékezés

    Szombathely önkormányzata a régi hagyományoknak megfelelően közösen emlékező műsorral, majd azt követően ökumenikus szertartással adózik 2021. november 1-én 17.00 órai kezdettel az elhunytak emlékének a Jáki úti temető ravatalozójánál.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hasznos

    Tovább az oldalra