Múlt héten írtunk arról Mérnökképző fellegvár vagy kihalt csóró egyetem lesz Szombathelyen? 2015. January 29. 12:10 , hogy a Savaria Egyetemi Központ (SEK) dolgozói nem akarják elfogadni a soproni központú Nyugat-magyarországi Egyetem vezetősége által megfogalmazott új Szervezeti és Működési Szabályzatot (szmsz). Az szmsz-t tegnap mégis sikerült elfogadtatni Szombathelyen. A szenátusi ülésen ketten a SEK-től átszavaztak, az alon.hu információi szerint Gyurácz József (Természettudományi és Műszaki Kar dékánja) és Veress Márton (Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskolájának vezetője) szavazott igennel.
A szombathelyiek legfőbb indoka a nemmel szavazásra egyébként a központosítás volt. Az új szmsz alapján soproni irányítás alá kerül a tanulmányi osztály és könyvtár is. Mindez tovább erősíti azt, amiről hetek óta beszél mindenki, hogy a SEK akkor járna a legjobban, ha kiszakadna a Nyugat-magyarországi Egyetemből. Korábbi cikkünkben Mérnökképző fellegvár vagy kihalt csóró egyetem lesz Szombathelyen? 2015. January 29. 12:10 fejtegettük is az anyagi források elszívását (és az egyéb okokat). Azt mondják, a SEK nem működhet úgy, hogy az ide szánt pénzeket Sopronban, vagy az NymE egyéb karain költik el.
Továbbra is kérdés, hogy önálló lesz-e a SEK
A szombathelyi képviselők egyöntetűen támogatták januári közgyűlésükön a SEK önállósodási törekvéseit. Még Hende Csaba miniszter is kiállt egy tévéműsorban az ügy mellett. Azt mondta, hogy vissza kell állítani az önálló szombathelyi felsőoktatás intézményét.
Hende is kitért a pénzügyekre: az önállósodással nem áll fenn annak a veszélye, hogy hatalmas összegek valamely egyetemi vízfej adminisztratív, netán pazarló gazdálkodásának költségeit fedezzék.
A SEK dolgozói közül is sokan a kiválás mellett szavaznak.