Nyolcan meghaltak egy jeruzsálemi zsinagógában történt lövöldözésben

A merénylőt lelőtték a rendőrök.

A merénylő autóval érkezett Jeruzsálem Neve Jakov nevű lakónegyedébe, ahol járművét leállította, majd egy zsinagóga kapujánál lövöldözni kezdett az onnan távozó, korábban a szombatot fogadó imádkozókra.

Öt áldozatot a kiérkező mentősök a helyszínen halottnak nyilvánítottak, két ember pedig kórházba szállítása után vesztette életét. A mentőszolgálat életveszélyesen súlyos sebesültekről is beszámolt.

A terrorista megpróbált autójával elmenekülni, de a közeli rendőrőrsről a lövések zajára odasiető rendőr egy önkéntes segítségével a zsinagógától mintegy egy kilométerre megállította. Rövid tűzharc bontakozott ki, melyben a rendfenntartók lelőtték. Ajas izraeli állampolgár, a kelet-jeruzsálemi Soafat nevű menekülttábor lakója.

Itamár Bengvír, a rendőrség munkájáért felelős nemzetbiztonsági miniszter a helyszínre érkezett, Benjámin Netanjahu miniszterelnök helyzetértékelő biztonsági megbeszélést hívott össze.

A Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász terrorszervezet szóvivője bejelentette, hogy a jeruzsálemi merénylet válasz volt az izraeli hadsereg Dzseninben, Ciszjordánia északi részében végrehajtott, kilenc palesztin halálával végződő csütörtöki razziájára.

(MTI)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek