Nyomozást indított a NAV Karácsony Gergely 99 Mozgalmával szemben

Költségvetési csalás gyanúja miatt.

Költségvetési csalás gyanúja miatt eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalommal szemben – számolt be a Magyar Nemzet. A NAV egyelőre nem nyilatkozott a lapnak a nyomozással kapcsolatban.

A lépésre azt követően került sor, hogy nemrég feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ (NIK) új jelentését, melyből kiderül, hogy Karácsony Gergely párbeszédes párttársa, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára.

A lap szerint Perjés Gábor vagyonnyilatkozatai alapján egyértelműen kizárható, hogy a politikus a saját vagyonából állta volna a költségeket. A főpolgármester szerint mikroadományokból jött össze a rendkívüli bevétel, és Perjés Gábor a kampányrendezvényeken összegyűjtött pénzt fizette be, ami szerinte teljesen jogszerűen zajlott.

Perjés egyébként a mozgalom inaktívvá válása után közel egy évvel is jelentős, többmilliós tételeket fizetett be a 99 Mozgalom számlájára.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet