Nyugat Királynője, utolsó kör - jövő hétfőn Önök döntenek!

Mármint arról, ki érdemli a kétségbevonhatatlan szépséget jelentő koronát. Itt az utolsó három lány, de nézzék meg a többieket is, senki ne kerülje el a figyelmüket!

Végre végérvényesen révbe értünk: az utolsó három lányt is felcicomáztuk és körbefényképeztük a Park Hotel Pelikán éttermében, teraszán, wellness részlegén és uszodájában. Így vált teljessé a kép. (Aki nem tudná, annak dióhéjban: az utolsó, versenyben maradt 12 lányt négy felvonásban mutattuk be, nehogy túl sok esztétikai inger érje Önöket, a leendő szavazókat, és ez itt az utolsó kör.) Most tessék figyelni: jövő hétfőn kezdjük a szavazást, addig hozzák meg nagy horderejű döntésüket, mert a Nyugat Királynőjét bizony Önök, az olvasók választják majd ki!

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

De előtte vegyék szemügyre az előzőleg bemutatott hölgyeket is: az első három jelöltért ide klikkeljen, a második körös szépségek itt találhatók, a harmadik körben pedig őket mutattuk be. Most pedig jöjjön az utolsó triumvirátus!


Kolcsár Krisztina
Kolcsár Krisztina, Nárai
Nagy Ákos Balázs

10. Kolcsár Krisztina

"Kolcsár Krisztina vagyok, 19 éves. Náraiban élek. Most végzek Vasváron a Béri Balogh Ádám Gimnázium Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskolában. Reményeim szerint tanulmányaimat szeptembertől a Pannon Egyetemen folytatom turizmus és vendéglátás szakon. Diploma megszerzése után szívesen dolgoznék utazási irodában. Szabadidőmben szeretek a barátaimmal lenni, vásárolgatni, zenét hallgatni, filmet nézni, netezni és utazni.

Megadom minden napnak az esélyt,hogy életem legszebb napja legyen! A versenyt egy kihívásnak éreztem és ezért jelentkeztem!"










Bíró Laura
Bíró Laura, Sárvár
Nagy Ákos Balázs

11. Bíró Laura

"Bíró Laura vagyok, 18 éves sárvári gimnazista. Jövőre érettségizem a Tinódi Sebestyén Gimnáziumban. Nagyon érdeklődöm a nyelvek iránt, ezért a jövőben való elhelyezkedést is ebben az irányban képzelem el. Szabadidőmet többnyire a barátaimmal töltöm, szeretek zenét hallgatni, bulizni, kirándulni és sportolni: négy évig szertornáztam, három évig versenyszerűen táncoltam.

Másfél éve elvégeztem egy modelltanfolyamot, a sok bíztatás mellett ez is hozzájárult a döntésemhez, hogy jelentkezzek erre a megmérettetésre. Ez az első alkalom, hogy ilyen típusú szépségversenyen indulok. Remélem sok pozitív élménnyel gazdagodom."








Lendvai Nóra
Lendvai Nóra, Szombathely
Nagy Ákos Balázs

12. Lendvai Nóra

"Lendvai Nórának hívnak, 20 éves vagyok, Szombathelyen élek. A PTE-ETK Gyógytornász szakán tanulok. Szeretek sportolni és a szabadban lenni. 9 éves korom óta lovagolok. Ez az életem! Szabadidőmben gyermekekre vigyázok, mert imádom őket és jól kijövök velük. Autóvezetés, barátok, tengerpart, vidámság minden mennyiségben!"







Smink: Bernáth Veronika (tel: 20/965 3859)
Fodrász: Emília Szépítészet
Helyszín: Park Hotel Pelikán
Fotó: Nagy Ákos Balázs

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Nyugat Királynője 2010