Az idén, már harmadszor, újra megrendezzük a Nyugat Királynője szépségversenyt a Nyugaton.
Ha elmúltál már 16, de nem vagy még 30, mutatkozz be nekünk egy rövid emailben, írd bele a címed, a telefonszámod és mellékelj legfeljebb öt fotót magadról! De a legjobbakat ám, hiszen ez alapján döntenek majd olvasóink.
A beérkező fotókat folyamatosan közöljük majd a régió legnagyobb hírportálján, a nyugat.hu-n, s ha elég sokan szavaznak rád, akkor túljutsz az első fordulókon, és bekerülsz a mindent eldöntő Nyugat Királynője-döntőre.
Szóval, ha királynő akarsz lenni hatalommal, hódolókkal, udvartartással, írj nekünk!
Címünk: szepseg_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!