Mekkora öröm és mekkora gyönyörűség, kedves, már majdnem kopoltyút is növesztett zenekedvelő-társaim, hogy kivételesen kijöhettünk a heringesdobozunkból (ami moziaula néven híresült el a köztudatban)! Jó végre kiengedni az uszonyainkat, vígan úszkálni az MSH óriási termeiben. Megérkezéskor sorbaállás nélkül elhelyezni a polárpulóverekkel tömött ujjú télikabátunkat a négy ruhatár egyikébe, ahol kedvesek a nénik, és akkor is mosolyognak, mikor 10 perc elteltével rájövünk, hogy szeretnénk mégis kikérni a kabát zsebében maradt melegétkezési utalványainkat. Oly jó békésen sörözni az aulában, vagy akár fellépcsőzni a fölső pultig, ahol sosem kell sorban állni.
Az előadók is boldogok, hiszen nézzük, milyen szép nap színpadot kaptak a kibontakozásra. Elfér rajta megannyi fotós is, akik pofátlanul grasszálnak fel alá a tagok között, befekszenek alájuk, eléjük, melléjük, vagy az arcukba másznak a masinájukkal. „Gondolkoztam rajta, hogy kicsit meg kéne állnom, hogy le tudjanak fotózni, de aztán nem álltam meg.” – mondta később a backstageben egy bakkecskeként ugráló gitáros. És a backstage is! Milyen szép nagy! A zenekaroknak külön öltözőik vannak, ahol nyugodtan melengethetik a hangukat az énekesek koncert előtt, vedelhetnek koncert után. Mégis van egy közös pont az életükben: az ellátmányt tartalmazó szoba, ahova mindenki benéz több-kevesebb időre, egy kis sajtosszendvicsért, ásványvízért, vagy pár üveg sörért. A szemfülesebbek egyenesen beköltöznek ide, így nem kell egy pillanatra se levenni a szemüket a jägerkészletekről.
A jó koncert titka a zenekar jól tartása
Nyilván a jól tartott zenészek boldogabban érkeznek a színpadra, és szórakoztatóbb koncerteket adnak, nagyobb hajlandóságot mutatnak a visszatapsolás után újra felfáradni a színpadra, mint azon társaik, akiket egy szűk öltözőbe nyomorgatnak be minden cókmókjukkal - mint ahogy ez a moziban zajlik. Ott az előadók inkább maradnak a színpad mögötti sötét zugban. Átvergődniük a mozi kávézójának másik végébe, ahol a hivatalos "backstage" nyílik, nehézkes. Lévén ők "sztárok", főleg azoknak, akik elmentek a koncertjükre. Pedig ott is várja őket minden jó, szalámisszendvics, kovászosuborka, de hát mit ér az egész, ha három zenekarral kell osztozni mindenen, és még szép hosztesszlányok sincsenek.
Hiába nem késik a zenekar, ha a közönség igen
Annak viszont, hogy végre van hely táncolni, ára van, de a 3500 (elővételben 3000) forintunkért legalább nem csak tánctermet kapunk, de talpalávalót is. És pontos kezdést! (Ez a mozinak valamilyen okból nem szokott sajátja lenni). Hat órakor a Soulwave zenekar már behangolva áll a színpadon - csak a közönség nem áll rá készen, ugyanis pár fotóson kívül nem érkezett meg senki. Otthon ülnek, iszogatják a teájukat, csepegtetik bele a rumocskát, Ocho Machot hallgatnak, és tízre esnek be. Úgyhogy hiába voltak ügyesek a fiúk, nem ezzel a koncertjükkel vésik be a nevüket a zenetörténetbe. (Majd a következővel!)
A Dedicated To Ausztriából ugrott át játszani egy kis indie-rockot nekünk. Megtanulták a "köszönöm szépen"-t tökéletesen kiejteni, amúgy pedig inkább angolul beszélnek, talán nem biztos, hogy a hohdeutsch-hoz szokott fülünk amúgy megértené őket. Nem lehet eldönteni, hogy a zenekar személye, vagy a barátságosabb hét órás időpont az, ami azt eredményezi, hogy most már legalább a színpad előtt áll másfél sor, és a nézőtéren is ücsörögnek.
Őket ír kocsmapunkkal követi a Firkin, akik már jelentős mennyiségű embert mozgatnak meg. Konkrétan az egész terem egy szempillantás alatt megtelik, és aki bejön, rögtön ugrálni is kezd. Mindhárom előzenekar nagyon jó választás volt a szervezőktől, stílusaikban pont annyira voltak eltérőek, hogy változatos legyen az este, de mégis aki az egyiket kedvelje, nagy valószínűséggel jól érezze magukat a másikuk koncertjén is.
Jól hupogtak a srácok
Persze a legnagyobb vonzóerőt az Ocho Macho jelentette, akiknek nem kevés munkával közvetlen stílussal és szuper koncertekkel sikerült kiharcolniuk, hogy a szombathelyiek büszkék legyenek rájuk, hogy egy ilyen zenekar köthető a városhoz.
A saját bevallásuk szerint hupogós stílusú zenekart legtöbben a reggaehez kötik. Homályos emlékeim szerint körülbelül négy évvel ezelőtt még a Country Club előtt elsétálva hallottuk, hogy valami jó zene jön onnan, de a belépőt túl drágának találtuk ahhoz képest, hogy a zenekar "valami occsó". Azóta játszottak fesztiválokon, főiskolás bulin, 24 órás vetélkedőn, és akkora rajongótábort szedtek magukra, hogy azzal MSH-t lehet rekeszteni. És mivel körülbelül egész Szombathely a helyszínen volt, felesleges is részleteznem, hogy milyen jól hupogtak most is a srácok. Inkább ajánlom nektek a csak róluk készült külön képgalériánkat:
