“Azt hittem ennyiek eljöttek a koncertre, tök örültem, aztán rájöttem, hogy csak a helyet foglalták Ocho Machora.” – firtatta a Tohu-Bohu dobosa, Pálkövi Dániel az átszerelés közben. Nincs alapja a pesszimizmusnak, bár kétségkívül nem az előzenekar miatt megy el az ember, de ettől még abszolút élvezhető volt, a közönség is jól ellötyögött rajta. Meglepődtem, milyen igényesen játszanak, nem csak a feldolgozásaikra lehetett bulizni, hanem a saját számaikra is. Sörről meg Balatonról énekelni – ezzel nem lehet mellélőni. Zenei stílus tekintetében, ha nem az Ocho Macho előzenekara lett volna is azt mondanám, hogy rájuk emlékeztet: azaz “szakszóval” hupogós stílusban játszanak.
Hupogj!
Ez áll a CD hátulján is, ami a jegy mellé járt. Ízléses, papírtokos darab, ki kell bírnia egy koncertet a táskában, úgyhogy nem is lenne jó másból. A korong mellett dalszöveges füzetke lapul, amiben minden számhoz egy-egy internetes oldal képét alakították át, rejtették el benne a szöveget valahogy. Így lesz JahTube, és Peacebook, még a legapróbb feliratot is érdemes elolvasni, mert oda is valami agyament dolog került. Maguk a számok is erősek, változatosak, spanyolul, angolul és magyarul is kapunk dalokat, nekem már kedvencem is van, mégpedig a hatodik szám, ami Peaceman címmel került fel a lemezre.
Hupogott is mindenki rá, az újakra is, a régiekre is. Vannak ezek az esték, amikor a szombathelyi, környéki, kőszegi emberek agya egy hullámhosszra talál, és mind úgy döntenek, hogy akkor erre a koncertre most elmegyünk mind, minden rokonunkkkal, barátunkkal és üzletfelünkkel együtt. Ilyenkor mindenre képesek, még Oladra is kimennek, ami pedig köztudásúlag a világ végén van. A szervezők pedig ügyesen elkapták ezeket a hullámokat, és kinyitották a tornacsarnokot, amit csak különleges alkalmakkor szoktak megtenni.
Mindenki a maga módján
A terem elülső fele zsúfolásig telt egyetlen perc alatt. Az első sorokat kisajátították maguknak a 14-18 éves fiatalok. Arcukat csapkodják a lila-zöld fények, a reflektorok, folyik róluk mindenük, ugrálnak, ordítoznak a fullasztó melegben. Hátrafelé haladva picit idősebbek is táncolnak, 25-30 körüliek, van aki mezitláb, feltűrt pólóban, sok csípőmozgással, csak lazán. Mire a terem végébe érünk, 10 fokot csökken a hőmérséklet, itt kisgyerekek fogócskáznak egymással, vagy táncolgatnak anyukájukkal, a késői időpont ellenére se tűntek fáradtnak. Körbesétálva az látszott, hogy mindenki élvezi a koncertet, mindenki máshogy, a maga módján, megfér egymás mellett az izzadós extázisos átélés, a barátokkal lötyögés, senki nem zavarta a másikat.
Rejtélyes felfedezések
Az ember, miután már meglátogatott száz koncertet Szombathelyen és szerte az országban, megnézett minden zenekart magának jól, meghallgatta a számokat, egy részét már kívülről fújja, elkezd más dolgokra figyelni. Minden zenekarnak megvan a maga gikszere, Péterfy Bori például évekig ugyanabban a fekete sortban lépett fel, amiből már szerencsére kigyógyult. Ocho Machoéknál a cipő az érdekes pont. Vajon összebeszéltek, vagy teljesen véletlenül hordja mindegyikük ugyanazt a márkát, csak más színben?
Csak amikor vége a koncertnek éjfél körül, akkor állnak tanácstalanul csapatokban az ajtó előtt az emberek, hova tovább? A legközelebbi valamire való szórakozóhelyért a fél várost át kell szelni. Ácsorgás közben még visszagondolnak a múlt heti Agora Fesztiválra, milyen egyszerű is volt, átsétálni a Cubába nem egészen 20 másodperc alatt. Nem becsülték meg eléggé, nem becsülték meg.
