Ököllel esett a buszvezetőnek, mert a járat nem arra ment, amerre ő menni akart

Rendőrök fogták el az elkövetőt.

Telefonon kért rendőri segítséget egy autóbusz sofőrje 2022. március 09-én délelőtt, akit Badacsonytördemicen egy utas bántalmazott - közölte szerda reggel a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az eljárás adatai alapján egy férfi a településen felszállt az autóbuszra, mellyel Keszthelyre akart utazni. A sofőr azonban közölte vele, hogy ez a járat nem azon az útvonalon közlekedik, mire a férfi dühödten szidalmazni kezdte őt, több alkalommal meglökte, és ököllel meg akarta ütni.

A járőrök a bejelentéstől számítva tíz percen belül Badacsonytördemic és Nemesgulács között igazoltatták a gyalogosan közlekedő 53 éves badacsonytomaji lakost. A férfit a rendőrök elfogták, a Tapolcai Rendőrkapitányságra előállították, ahol közfeladatot ellátó személy ellen erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló