Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Pars és a „vizesek” sikerére tennénk fel a pénzünket

A Nyugat.hu néhány stábtagja kendőzetlen őszinteséggel mondja el véleményét a magyar és a vasi olimpiai reményekről, illetve a focitorna érdektelenségéről. Olvasóink pedig leadhatják „aranyos” voksaikat.

Miközben az olimpia későbbi versenyein színre lépő sportolók még javában róják a köröket, emelgetik a súlyokat, vagy videón elemzik a leendő vetélytársakat, addig az eseményeket a jól megszokott otthoni karosszékből figyelő szurkolók már lélegzetvisszafojtva várják a világ legnagyobb sportügyi seregszemléjének kiemelkedő egyéniségeit. A vérmesebbek pedig nemcsak kellő mennyiségű sört és popcornt halmoztak fel a spájzban, hanem már jó előre bekarikázták az asszony naptárában azokat a (meccs)napokat is, amikor fix, hogy nem találnak majd haza éjfél előtt. (A vasi érdekeltségű versenyek dátumairól ide kattintva Vasi sportoló is hozhat aranyat Londonból? 2012. May 19. 18:44 tájékozódhatnak.)

A nagy várakozáson felbuzdulva elhatároztuk, hogy a hivatalos megnyitó után, de még a sűrűnek ígérkező sportnapok előtt, további muníciót adunk az esélylatolgatóknak. Méghozzá a Nyugat.hu néhány stábtagjának tolmácsolásában. Olvasóinkat pedig arra biztatjuk, hogy a cikkünkhöz mellékelt szavazáson voksoljanak a magyar aranyérmek számáról! Íme a mi tippjeink.

Fotósunk, Bonyhádi Zoltán minden nagy sporteseményre kíváncsi, nem lesz ez másként a londoni olimpiával sem. A magyar érdekeltségű versenyszámok természetesen nála is kitüntetett figyelmet kapnak majd. Ezeken kívül várja még a férfi kosárlabdát, főként a látványelemek miatt, meglepetésre ugyanis nem számít, mint mondja: az amerikaiak hengerelni fognak. Fotósunk az ötkarikás fociért valószínűleg nem vált majd csatornát, viszont minden olimpián talál magának olyan sportágat, amit korábban nem ismert. Így volt ez régebben a látványos vadvízi evezéssel, vagy a lovastusával, de arra is kíváncsi, hogy az országúti kerékpárban Wiggins képes lesz-e begyűjteni az aranyat.

Pars Krisztiánban mindenki bízik
Mészáros Zsolt

A magyarok közül dobogót vár a kalapácsvető Pars Krisztiántól, a lólengésben induló Berki Krisztiántól, bízik a férfi vízilabdázók egymást követő negyedik aranyában, de ugyanebben a sportágban érmet remél a nőktől is. Kajak-kenuban pedig több medáliára is jó esélyt lát. Összességében azonban nem vár magyar éremesőt.


Szívesen latolgatja az esélyeket újságírónk, Nagy Győző is, aki a külföldi szaklapok véleményét sem hagyja figyelmen kívül. Így az amerikai USA Today-jel egyetértve a Gyurta Dániel, Pars Krisztián, Berki Krisztián hármasnak adja a legnagyobb esélyt az olimpiai aranyra. Úszásban Gyurtán kívül elképzelhetőnek tart még egyet a legfényesebb medáliából, akárcsak kajak-kenuban. Utóbbi kapcsán azért megjegyzi, hogy több olyan számban vagyunk jók, melyek nincsenek fent az olimpiai „étlapon.” Győző a női és a férfi vízilabdázóktól is sokat, nevesítve végső győzelmet vár. Mindent összeadva tehát 6 magyar aranyat jósol.

Gyurta Dániel (középen) mellúszásban esélyes az aranyra
issuelenmagazine.com

Újságírónk naponta követi majd az ötkarikás történéseket, főként az atlétika, a vízilabda és a kézilabda érdekli, a nemrég véget ért, jó meccseket hozó Eb után az U23-as versengéssé „zsugorodott” olimpiai focitorna viszont már kevésbé kelti fel az érdeklődését. Végezetül azt még megjegyzi: sajnálja, hogy a régi magyar sikersportágak (főként a vívás, illetve az öttusa) önmagukhoz képest igencsak visszaestek.


E sorok írója, Prófusz Péter , aki a folytatásban (átmenetileg, az egyszerűség kedvéért) átvált egyes szám első személyre, is számít néhány vérágra a pupillája körül a sok tévézéstől. Valószínűleg az összes magyar érdekeltségű versenyt megnézem, de kíváncsi leszek például arra is, hogy mennyire nyílik ki az olló a nagyhatalmak és a kisebb országok között. A focimeccseket szinte biztosan kihagyom, az abszolút favoritnak számító kosár- és kézilabda közvetítésekre viszont „rátapadok” majd.

Berki Krisztián lólengésben számít favoritnak
hottiesoftheday.com

Kézilabdában magyar meglepetést szimatolok: amennyiben a megtért tékozló fiúval, Nagy Lászlóval kiegészült gárda hosszú távon is az elmúlt időszakban tapasztalt stabil védekezést, valamint helyenként ötletes támadójátékot nyújtja, akár az első ötig is viheti. Azt gondolom, ha kosárban a Team USA szakvezetése nagyjából képes lesz kordában tartani a szekérderéknyi egótömeget felvonultató sztárokat, akkor a többségében még mindig csak erőből játszó LeBron James vezette amcsik besöprik az újabb aranyat. Titkon azt remélem: a spanyolok, az argentinok, vagy talán az oroszok megráncigálják az igencsak izmos oroszlán bajszát.

Azt pedig, hogy a magyarok közül kiknek jósolok aranyat a nyakába, már írom is: Pars Krisztián (kalapácsvetés), Janics-Kovács páros, Kozák Danuta, Vajda Attila (mindhárom kajak-kenu), Lőrincz Tamás (birkózás), Berki Krisztián (torna), és egy meglepetésember, aki reményeim szerint a HVSE birkózója, Ligeti Dániel lesz. Ez összesen 7 arany.


A Nyugat.hu-n filmajánlókkal Mond valamit - A némafilmes 2012. July 23. 14:05 jelentkező Vágvölgyi András szeme általában akkor nyílik rá igazán a magyar érdekeltségű versenyszámokra, amikor azok már a döntőknél, elődöntőknél járnak. Rendszeresen követi ugyan a focit, a sportág olimpiai küzdelmei azonban nem igazán hozzák lázba. A vízilabda már annál inkább, a magyarok meccsein - ahogy mondja - általában a szívroham kerülgeti, főleg, ha fiaink valamelyik délszláv csapattal kapaszkodnak össze. András a kajak-kenu és az úszás mellett kiemelt figyelemmel kíséri majd az atlétikát is.

Vízilabdásaink (fehér sapkában Szivós Márton) ismét okozhatnak izgalmas pillanatokat
teakdoor.com

Jól időzített formája miatt Parstól komoly eredményre, lehetőleg aranyra számít. Kedveli azokat a helyzeteket is, amikor az esélyesek között eredetileg nem említett sportolók villantják meg oroszlánkörmeiket, így nagyon várja azokat az érmeket, amikre korábban senki sem gondolt. Állítja, hogy a birkózók mellett a franciákat nemrég legyőző férfi kézisek is okozhatnak meglepetést. A magyar aranyakat illetően 5 és 10 közötti darabszámot jósol. A pekingi tanulságok miatt az 5-öt sem tartaná csalódásnak, de el tud képzelni ennél eredményesebb szereplést is.


Mint a mellékelt ábra mutatja, Vágvölgyiéknél a sport iránti rajongás családban maradt: András fia, Vágvölgyi Bálint az idehaza kevésbé ismert, a szó szoros értelmében vett extrém sportokat is várja, ha meg a tévé előtt csak szunyókálni szeretne, akkor országúti kerékpárra kapcsol. A focitornán főként a braziloknak, valamint a spanyoloknak szurkol, és reméli, hogy a dél-amerikaiak visszatérnek a kissé talán feledésbe merült látványos játékukhoz, a Joga Bonitóhoz. Fotósunk NBA-fanként a kosártornát is nyomon követi majd, szerinte az USA keretének erőssége megközelíti a ’92-es Dream Team-ét, bár center poszton a maiakat gyengébbnek érzi.

Az amerikai kosarasoknak is szükségük lesz az egységes csapatmunkára
nba.com

Hazai vizekre evezve, Bálint a magyaroktól elsősorban úszásban, vízilabdában és kajak-kenuban vár érmeket. Atlétikában pedig Pars Krisztiántól, de kíváncsi arra is, hogy képes lesz-e bárki megszorítani a jamaicai csodasprintert, Usain Boltot. A végén azt azért még bevallja: a csinos, fiatal lánykák miatt valószínűleg a női strandröplabdára is odasandít majd. Bálint minimum 3, maximum 6-7 aranyat remél honfitársainktól, no meg azt, hogy az éremtáblázaton benne leszünk az első 20-ban.

Természetesen kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is. Kommentben bátran mondják el tippjeiket arról, hogy Önök szerint kik lehetnek a magyar delegáció meglepetésemberei, esélyesként kik bukhatnak el a győzelem kapujában, de azt is megírhatják, melyik versenyszámokra, illetve sportolókra fókuszálnak majd árgus szemekkel!

Címlapfotó: www.canoeicf.com

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport

Tovább az oldalra