Vasi sportoló is hozhat aranyat Londonból?

Megyénkből öt harcedzett férfi már biztosan útnak indul a brit fővárosba, hogy az ötkarikás játékokon megküzdjön a világ legjobbjaival. Bemutatjuk, kik is ők. Olvasóink pedig arról szavazhatnak, hogy melyikük éri el a legjobb helyezést.

A görögországi Olümpiában a hagyományoknak megfelelően a Nap sugarait felhasználva, egy parabolatükör segítségével május 10-én lobbantották fel az olimpiai lángot. Az ötkarikás játékok legfontosabb szimbóluma ezt követően bejárt mintegy 40 várost, hogy aztán ezen a héten már brit kezekbe kerüljön. A láng útnak indítása pedig nem jelent mást, mint hogy célegyenesébe ért a világ legjobb sportolóinak olimpiai felkészülése. Az eddig kvótát szerzett körülbelül 130 magyar versenyzőből Vas megyét jelen állás szerint öten képviselik majd Londonban. A legjobb szombathelyieket a városházán köszöntötte Puskás Tivadar polgármester és Lazáry Viktor alpolgármester.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Az alábbiakban részletesen is bemutatjuk az ötkarikás játékok vasi résztvevőit, akiktől egyebek mellett azt kérdeztük, hogy eddig milyen szezont, illetve felkészülési időszakot tudhatnak maguk mögött, és milyen eredménnyel, helyezéssel lennének elégedettek az olimpián? A sportolókat tippelésre is biztattuk: a fiúk a magyar delegáció aranyérmeinek várható számára adhatták le voksaikat. Összeállításunkból ráadásul azt is megtudhatják, milyen zenét hallgat a nők kedvenceként jegyzett kézilabdázó, kit tisztel példaképként a nehézsúlyú birkózó, és mi a hobbija az aranyesélyes kalapácsvetőnek. Akkor tehát vágjunk is bele!

Császár Gábor, Kenyeri bombázója

Bár jó ideje elszakadt szűkebb hazájától, természetesen a felsorolásunkból nem maradhat ki a Celldömölktől mintegy 16 kilométerre lévő Kenyeri leghíresebb szülötte, a Mocsai Lajos szövetségi kapitány által edzett férfi kézilabda válogatott alapembere, Császár Gábor. (Aki csapatával, az MKB Veszprémmel e sorok írásának időpontjában éppen a Szeged elleni bajnoki döntő utolsó meccsén szerepelt, sikerrel.) A talpról eleresztett lapos, vagy középmagas bombáival a kapusokat előszeretettel riogató, elsősorban irányítóként, de szükség esetén átlövőként is bevethető „Csaszi” így mesélt az idei szezonjáról a nyugat.hu-nak:

- Csapatom, a Veszprém csak részben lehet elégedett, hullámzó volt a teljesítményünk, aminek megvoltak a következményei is, mint például a León elleni korai BL-búcsú. A saját játékom sokat lépett előre, de van még mit tanulnom. A jelenlegi válogatott szerintem nagyon szerethető gárda, amely ráadásul már komoly eredményeket is elért. Sok örömet hozhat még a jövőben is, ha megtartja ezt az egységet. Egyelőre jó úton jár az együttes, ezért azt gondolom, az első hat hely szerintem reális célkitűzés lehet az olimpián. Ehhez persze némi szerencsére is szükségünk lesz. Én mindenesetre bízom a nagy eredményben!

A nemzeti együttes felkészüléséről szólva Császár elmondta: május végétől a Norvégia elleni VB-selejtezőkre készülnek, majd egy privát edzésekkel eltelő hét után június közepétől már célirányosan az olimpiára gyúrnak legjobb kéziseink. A feszített tempó ellenére a játékos tervezi, hogy nyáron hazalátogat a szeretteihez, akik köztudottan nagyon fontosak a számára.

Császár-tipp a magyar aranyak számáról: 5. (Bár azt hozzáteszi: a realitás mást mutat.)

Mikor izgulhatunk Császár sikeréért? A férfi kézilabda válogatottak olimpiai küzdelmei július 29-én, a csoportmeccsekkel kezdődnek, a negyeddöntőket augusztus 8-ától, az elődöntőket 10-étől, a döntőt pedig 12-én rendezik.

Névjegy – Császár Gábor

Születési idő: 1984.06.16.

Eddigi egyesületei: Dunaferr (2000-2007), Viborg HK (dán, 2007-2009), Chambery Savoie HB (francia, 2009-2010), MKB Veszprém (2010-).

Legjobb válogatottbeli eredményei: olimpiai 4. (2004), VB 6. (2009), VB 7. (2011), EB 7. (2012), junior VB 3. (2005).

Hobbija:

Szeretek jókat enni, finom borokkal együtt, és örülök, ha a barátnőmmel el tudok tölteni egy kis időt.

Kedvenc zenéje: A magyarok, főleg Ákos, Demjén, külföldről pedig Maroon 5 és Coldplay.

Példaképe:

Sokan vannak, nem tudnék egyet kiemelni. Sok embert tisztelek azért, amit elért, szeretnék én is egyszer példakép lenni.


Pars Krisztián, a világ idei legnagyobb dobásával, aranyesélyesként

Komoly győzelmi esélyekkel utazhat Londonba a Dobó SE kalapácsvetője, a négy évvel ezelőtti, pekingi olimpián negyedik helyen végzett Pars Krisztián. A nehézatléta Veszprémben nemrég a világ idei legjobb eredményét érte el 81,16 méteres dobásával. Pars elsőként erről a bíztató dobásról mesélt a nyugat.hu-nak:

Pars Krisztián
Pars nagy dobásra készül
Mészáros Zsolt

- A veszprémi dobókör az ország egyik legjobb pályája. Inkább 80 méter körüli eredményt vártam magamtól, de a 81 is benne volt a pakliban. Ez nagyon jó kiindulás az olimpia előtt, hiszen már látjuk azt, hogy mely hibákon kell még javítanunk. Az elkövetkező hetekben vár még rám egy-két GP-verseny, ezek jó alkalmat jelentenek a mozgásom csiszolására, de nem szabad elfelejteni, hogy az olimpia előtt lesz még egy Európa-bajnokság is. Ezen azt is le tudjuk majd mérni, hogy a vetélytársak hol tartanak. Mindezektől függetlenül fejben kell nagyon felkészülnöm a londoni játékokra.

Pars állítja: egyértelműen győzelmi szándékkal utazik a brit fővárosba, ahol az aranyhoz vélhetően 82 méteres dobásra lesz szükség. A kalapácsvető biztos abban, hogy a versenyen lesz egy kis pszichés hadviselés is, hiszen, aki az első két kísérletéből nagyot tud dobni, az véleménye szerint képes lehet sokkolni a kevésbé rutinos versenyzőket.

Pars-tipp a magyar aranyak számáról: 4. (A kalapácsvető szerint legalább 10-15 olyan versenyzőnk van, aki némi szerencsével a dobogó legmagasabb fokára állhat augusztusban, a londoni játékokon.)

Mikor izgulhatunk Pars sikeréért? A férfi kalapácsvetés selejtezőjét augusztus 3-án, a döntőt pedig 5-én rendezik az Olimpiai Stadionban.

Névjegy – Pars Krisztián

Születési idő: 1982.02.18.

Egyesület: Dobó SE.

Legjobb eredményei: VB 2. (2011), olimpiai 4. (2008), EB 3. (2010), VB 4. (2009), olimpiai 5. (2004), VB 5. (2007), ifi VB 1. (1999), junior EB 1. (2001).

Hobbija: Filmnézés, DVD-zés.

Jelenleg pedig a pihenés. Délelőtt lemegy a dobás, utána egy jó kis ebéd következik, majd a szokásos szunyókálás szerepel a programomban. Így a délutáni edzésre már frissen igyekszem odaállni. Mindezek mellett a stretching és a gyúratás is sok időt elvesz.

Példaképe:

Igazán nincs, de az edzéseken fiatalként mindig figyeltem Gécsek Tibit, Németh Zsoltot, a mozgásukat próbáltam utánozni. Később pedig már őket kellett legyőznöm.


Fazekas Róbert 66 méter fölé repítené a diszkoszt

A „Diszkoszkirályként” is emlegetett, hosszú és eredményes pályafutást maga mögött tudó Fazekas Róbert immár negyedik olimpiájára készül. Elsőként azt kérdeztük tőle, honnan meríti azt a hihetetlen energiát, ami az edzésekhez, és a világversenyek sikeres megvívásához szükséges.

Fazekas Róbert
Fazekas 66-67 méterrel már elégedett lenne
Mészáros Zsolt

- Aki egy ügy mellett leteszi a voksát, az kénytelen is végigcsinálni azt, amit eltervezett. Én magam mindig is makacs gyerek voltam, ebből sok mindent sikerült átültetnem a sportba is. A versenyszezon számomra most kezdődik igazán, a következő hónapban minden héten vár rám egy megmérettetés, ezeken szeretném minél inkább feltornázni az eredményeimet, lehetőleg 66-67 méter környékére. Ha ez sikerül, akkor már bátran odaállhatok az olimpiai dobókörbe is. Ez a 66-67 körüli dobás Londonban az első öt hely valamelyikére nagy valószínűséggel elég is lesz.

Fazekastól azt is megkérdeztük, gondolkodott-e már a folytatáson, mit hozhat számára a jövő az olimpia után?

Ezen még nem töprengtem, a végső döntést majd csak az ötkarikás játékok után hozom meg.

Fazekas-tipp a magyar aranyak számáról:

Nehéz megtippelni, azt gondolom a kajakosok biztos szereznek majd érmeket.

Mikor szoríthatunk Fazekas sikeréért? A férfi diszkoszvetés selejtezőjét augusztus 6-án, a döntőt pedig 7-én rendezik.

Névjegy – Fazekas Róbert

Születési idő: 1975. augusztus 18.

Egyesület: Haladás VSE.

Legjobb eredményei: EB 1. (2002), Világkupa-győztes (2002), Európa Kupa 1. (1999), VB 2. (2003), EB 3. (2010), olimpiai 8. (2008).

Hobbija: Olvasás, barátok, edzések között pedig alvás.

Sok időt töltök rehabilitációval, rendszeresen járok a büki gyógyfürdőbe, mindezek mellett pedig a stretching és a gyúratás is sok időt elvisz.

Példaképe:

Úgy gondolom, mind emberként, mind sportolóként bárkinek példaképe lehet Zsivótzky Gyula.


Hatos Gábor még nem izgul, és a dobogóra vágyik

A szabadfogásúak 74 kilogrammos súlycsoportjában induló Hatos Gábor komoly tapasztalattal a háta mögött készülődhet a brit fővárosba: a nyári immár a harmadik olimpiája lesz. Így saját elmondása szerint sokkal nyugodtabban készül a versenyre, hiszen már tudja, mekkora felhajtással és érdeklődéssel jár egy ilyen megmérettetés.

Hatos Gábor
Hatos a dobogóért küzdhet
Mészáros Zsolt

- Nagyon jó állapotban érzem magam, eddig minden rendben volt a felkészülésemmel. Jövő héten megyünk Tatára, majd utána egy kéthetes edzőtábor szerepel a programban, a szlovákiai Csorba-tónál. Egyelőre nem izgulok, jelenleg csupán az edzésekkel foglalkozom. Az olimpiai mezőny 19, nagyon erős versenyzőből áll, sokukat már jól ismerem. Úgy vélem, egy kedvező sorsolással oda lehet érni a dobogóra. Mivel a súlycsoportomban a küzdelmek egy nap alatt be is fejeződnek, ezért nagyon taktikus birkózásra lesz szükségem, mindenképpen jól kell beosztanom az erőmet.

Hatos érdeklődésünkre egyébként azt is elárulta, hogy máig emlékezetes számára az 1997-es, első magyar bajnoki címe, melyet ráadásul itthon, Szombathelyen nyert meg.

Ezt követően tudatosult bennem, hogy a nemzetközi porondon is nagy versenyek várhatnak rám

, tette hozzá. Az idő őt igazolta, hiszen az elmúlt években több világversenyről is éremmel tért haza.

Hatos-tipp a magyar aranyakról: 4.

Mikor szoríthatunk Hatos sikeréért? A 74 kilogrammos szabadfogású birkózók küzdelmeit augusztus 10-én rendezik.

Névjegy – Hatos Gábor

Születési idő: 1983. 10. 03.

Egyesület: Haladás VSE.

Legjobb eredményei: VB 3. (2010), EB 3. (2012), EB 3. (2011), EB 3. (2006), VB 7. (2007), junior VB 3.

Hobbija: Tévéjátékok, beszélgetés, lazítás, internetezés.

Más kikapcsolódás sajnos nem fér bele jelenleg, napközben az edzések és a pihenés tölti ki az időmet, az edzőtáborban ráadásul már 11 körül ágyban vagyok.

Kedvenc zenéje:

Nagyon szeretem a retró zenéket, illetve Michael Jackson-t.

Példaképe:

A háromszoros olimpiai bajnok Adam Szajtyijev, de nagyon tisztelem Ali és Tyson kitartását, a semmiből való feltörekvését is.


Ligeti Dániel magabiztosan készül első olimpiájára

A szombathelyi küldöttség legfiatalabb tagja az élete első olimpiájára készülő birkózó Ligeti Dániel, aki beszélgetésünk elején rögtön leszögezi: sokat jelent számára, hogy olyan tapasztalt és neves versenyzőkkel együtt készülhet Londonba, mint „kollégája” Hatos Gábor, vagy éppen Fazekas Róbert.

10-15 éves koromban még elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyszer velük utazhatok az ötkarikás játékokra

, teszi hozzá. Ligeti egyébként korábban a 96 kilós súlycsoportban indult, ám az elmúlt időszak erősödése után most már úgy véli, a nehézsúly az, ahol igazán komoly eredményekre lehet képes.

Ligeti Dániel
Ligeti magabiztos
Mészáros Zsolt

- A mostani olimpián is ott lesz minden olyan birkózó, aki igazán számít, továbbá az új kvalifikációs rendszer miatt a kevésbé ismert afrikai, vagy éppen amerikai versenyzőkkel is meg kell majd küzdenem. Igazán nagy terhet nem raknék magamra az eredményt illetően, így konkrét elvárásom sincs, ettől függetlenül természetesen úgy megyek Londonba, hogy szeretném megnyerni a versenyt. De akkor sem leszek csalódott, ha hátrébb végzek, hiszen reményeim szerint a pályafutásom alatt még több olimpián is lesz módom a bizonyításra.

Dani később azt is elárulta, hogy az edzőtáborokban leginkább filmnézéssel ütik el az időt, ez ugyanis a leginkább bevált módja a birkózók „lazulásának”. A magyar olimpiai delegáció aranyérmeinek számáról (tippjét lásd alább) pedig azt mondja, lehet, hogy optimistának tűnik a jóslata, de véleménye szerint azok a sportolók, akik kijutottak, sok esetben várakozáson felüli eredményre is képesek lehetnek.

Ligeti-tipp a magyar aranyak számáról: 4-5.

Mikor szoríthatunk Ligeti sikeréért? A 120 kilogrammos szabadfogású birkózók versenye augusztus 11-én lesz.

Névjegy – Ligeti Dániel

Születési idő: 1989. 07. 31.

Egyesület: Haladás VSE.

Legjobb eredményei: EB 2. (szabadfogás, 120 kg, 2012), EB 3. (szabadfogás, 120 kg, 2011), VB 5. (szabadfogás, 120 kg, 2010), EB 5. (szabadfogás, 96 kg, 2008), junior EB 2. (szabadfogás, 96 kg, 2008), junior VB 5. (szabadfogás, 96 kg, 2009).

Hobbija: Zenehallgatás, olvasás, filmnézés, internetezés.

Kedvenc zenéje:

Mindenevő vagyok, de nagyon szeretem az új román zenéket, például a Play & Wint és Edward Maya-t.

Példaképe: Hatos Gábor, Fazekas Róbert, Aubéli Ottó, Ritter Árpád,

az orosz Szajtyijev mozgása pedig egészen hihetetlen.


A pénzügyek szerelmeseinek álljon itt két érdekes adat: Puskás Tivadar elmondása szerint országosan 2,7 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar sportolók ötkarikás felkészülésének támogatásához. Szombathely pedig 15 millióval segíti a helyi olimpikonokat. Utóbbi összegből 3 millió érkezik közvetlenül a városi költségvetésből, 12 millió pedig a SZOVA Zrt.-től, a Vasivíz Zrt.-től és a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.-től.

A fentiekben bemutatott sportolók mellett az elkövetkező hetekben egyébként még a Dobó SE kalapácsvetője, Németh Kristóf is kiharcolhatja a londoni részvétel jogát. Szombathelyről, illetve a megyéből tehát ők öten (reményeink szerint végül majd hatan) lesznek azok, akik gyarapíthatják a magyarok által eddig az olimpiák történetében megszerzett 468 érmet. Ezzel pedig olyan korábbi kiváló vasi sportemberek nyomdokaiba léphetnek, mint az olimpiai bajnok futballkapus, Szarka Zoltán, a szintén focista Novák Dezső, a vívó Rajczy Imre, az ezüstérmes súlyemelő Tóth Géza és Márkus Erzsébet, vagy az 1948-as londoni játékok művészeti versenyeinek bronzérmese, Földes Éva.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport