Magyarország a harmadik az öngyilkosságok arányában az EU országai között

Százezer emberenként 11 fő az uniós átlag.

2015-ben összesen 5,2 millió haláleset történt az Európai Unióban. Az Eurostat, az Unió statisztikai hivatala közlése szerint ennek 1,1 százaléka volt öngyilkosság, vagyis 56 200-an választották az önkéntes halált - írja a 24.hu.

Az öngyilkosságok 77 százalékát férfiak követték el, 31 százaléka pedig 45 és 60 éves kor közötti embert érintett.

A legtöbb öngyilkosság 2015-ben Németországban (10 200 fő) és Franciaországban (9200 fő) történt, az országok összehasonlításához azonban érdemesebb a népességhez viszonyítva vizsgálni az adatokat.

Az úgynevezett öngyilkossági ráta azt mutatja meg, hogy 100 ezer lakosból hányan veszítették életüket öngyilkosság miatt. Ezen a listán

  • Litvánia vezet, itt 100 ezer lakosra 30 öngyilkosság jut,
  • a második Szlovénia 21 öngyilkossággal 100 ezer lakosonként,
  • a harmadik Lettország és Magyarország, mindkét országban 19 ember lett öngyilkos 100 ezer lakosra vetítve.
  • Forrás: Twitter / Eurostat

    Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
    (díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

    Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet