Orbán: a legnehezebb helyzet a Lajta mentén alakult ki

A miniszterelnök engedélyt adott a Lajta-menti szükségtározó megnyitására is.

Jelenleg 540 kilométer hosszúságban zajlik az árvízi védekezés, ebből 200 kilométeren a legmagasabb, harmadfokú a készültség - közölte a miniszterelnök kedden a közösségi oldalán.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Orbán Viktor a Facebookra feltett videóban hangsúlyozta: a kedd reggel kapott jelentések szerint a legnehezebb helyzet a Lajta mentén alakult ki.

Át is vezényeltek a Duna túlsó oldaláról, az Alföldről több mint 800 szakembert, akik most a Dunántúlon teljesítenek szolgálatot és kiválóan dolgoznak a katonákkal együttműködve - tette hozzá.

Orbán Viktor a helyszínen ellenőrizte a Lajta-menti árvízvédelmi munkálatokat, ahol Nagy István országgyűlési képviselővel együtt meghallgatta a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédők jelentését a Mosonmagyaróvár és térsége megvédéséért tett erőfeszítésekről.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormányfő megadta az engedélyt a Lajta főmeder és a Balparti Csatorna közötti szükségtározó megnyitására. A szükségtározó a másodrendű védvonal megnyitásával biztosítja, hogy az elsőrendű fővédvonalakat ne törje át a víz, illetve garantálja Mosonmagyaróvár és lakóinak biztonságát.

Orbán közölte, hogy több mint 400 katona van most kint a gátakon, és 24 óra alatt további ezreket tudnak bevetni, ha szükséges, de - mint mondta - úgy látja, hogy a helyzetet meg tudják oldani a mostanra megmozdított szakemberekkel, illetve a lelkes önkéntesekkel.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet