A TV2-nek adott interjút kedden este Orbán Viktor miniszterelnök, ahol egyrészt beszélt az árvízi védekezés sikerességéről és a további munkálatokról, majd világgazdaság átalakulására tért át, mondván: Európa nem jár élen ebben az átalakulásban, nem képes alkalmazkodni ehhez a jövőhöz. Ugyanakkor közölte, hogy szerdán egy nagy bejelentéssel fog előállni. „Nekem van egy jó tervem, azt holnap be fogom mutatni” - jelentette ki. A miniszterelnök szerint két nagy veszéllyel kell szembenéznünk: az egyik az orosz-ukrán háború, a másik pedig a világgazdaság átalakulása. Szerinte a világgazdaság kettészakad, ehhez kell alkalmazkodni az országnak, amihez semlegességre van szükség, azaz egyik blokk alá sem szabad kerülni.
Orbán egyébként holnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Európai versenyképesség, magyar gazdasági semlegesség című rendezvényen tart majd előadást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!