Orbán és kormánya nem kormányoz, hanem bűnöz

Ez volt a fő üzenete a Juhász Péter szervezte budapesti tüntetésen. Régen gyűltek már össze a kormány sötét ügyletei miatt haragvó magyarok, ez meg is látszott a létszámukon.
Unger András

Ugyan a facebookos visszaigazolók száma alapján azt is hihettük volna, hogy levegős összetételben fognak odalézengeni alig páran a budapesti Szabad sajtó útján, de amikor feljöttünk a Ferenciek tere metrómegállójából, már a színpadtól bő háromszáz méterre is kerülgetnivalóan álltak az emberek, szóval ez most kicsit betalált.

A kezdő szónok Jávor Benedek nem szórakozott finom megfogalmazásokkal: a Fidesz a korrupciót addig csiszolta, hogy a közintézményeket családtagjaikra és szeretőikre szabtak, az országnak szánt uniós pénzeket üzletfeleiknek osztják szét, a visszaéléseket feltáró hivatalokat pedig megszállták.

A közmédia helyén pedig valami történelmi léptékben is gyomorforgató képződményt üzemeltetnek.

Úgy viselkednek, mintha a valóság kirekeszthető lenne az emberek tudatából.

Most pedig azokat akarják eltiporni, akik szembesítik őket a saját hazugságaikkal.

Unger András

Az egyik eltiport, Hargitai Miklós népszabadságos újságíró járult aztán mikrofonhoz, szintén nem gyenge üzenetekkel:

nekünk megtiltották, hogy írjunk, úgyhogy kénytelen vagyok beszélni.

Szóba hozta a magyarok munkáját elvevős kormányplakátokat, hát nekik épp most vették el a munkájukat, és nem tudják, miért. Akik pedig bolsevistázzák a lapot, annak üzeni, hogy ellene a Horn-kormány indította az első sajtópert, egyébként pedig

"ide jártam a piarista gimnáziumba, nem én fogom szégyellni magam a kommunista múlt miatt."

Unger András

Kortársai vagyunk egy tolvaj rendszernek, de nem muszáj tettestársaknak lenni - tette hozzá.

Hadházy Ákos az LMP-től arról beszélt, hogy 9000 milliárd forintot loptak már el és még ennyi van hátra. Mindez annak a rendszernek a terméke, ami már naponta lépi át az újabb és újabb vörös vonalakat. Ő amúgy szekszárdi állatorvos, ebben a minőségben sokszor foglalkozik diagnózissal, ezért tudja, hogy ez nem elég, fontos, hogy a társadalom is tisztában legyen azzal, mekkora a baj. Csak azzal lehet együttműködni, aki ezt elfogadja. És ne akarja megtudni a hatalom, hogy milyen veszélyes az, amikor a nép a forradalom mellett szavaz, márpedig valószínű, hogy utoljára 2018-ban lehet rendes választáson leváltani ezt a kormányt.

Juhász Péter: menjünk mindenhová, ahol ott van Orbán, és fütyüljük ki

A Fidesz által már TV2-ős lejáratókampány céltáblájának is megtett ellenzéki politikus a leghangosabban ment neki az Orbán-kormánynak, azzal nyitva, hogy amit Orbán csinál, az nem kormányzás, hanem bűnözés. Hiszen közpénzeket vándoroltatnak haveri zsebekbe, a mi pénzünket a jegybankelnök szeretője viszi haza, az EU-s támogatások kilencven százalékát játsszák át helyi vazallusoknak.

Unger András

Putyin seggéből lógunk már ki: Paks kettő a mi pénzünkből épül, a köztévé pedig nettó pártpropaganda-csatornává süllyedt. Orbán mindezek miatt keveredett hazugságspirálba, ahogy az alatta lévők is hazudnak mind egy szálig. Kivéve Kósa Lajost, mert ő még magyar beszélni sem tud.

Orbán ellen mi, így együtt azt tudjuk tenni, hogy szembesítjük a hazugságaival. Nem kell bonyolult üzenetekre gondolni, azt kell tenni, mint legutóbb a stadion népe: kifütyülni.

"Minden egyes olyan fórumok, ahol Orbán megjelenik, legyünk ott tömegével, és üzenjük meg neki, hogy: (IZMOS FÜTTY A MIKROFONBA)"

Ez volt végülis a tüntetés fő üzenete, hogy füttyel üzenjük meg Orbánéknak, hogy igenis van hangunk.

Unger András

Az ősz legnagyobb (hiszen mindezidáig egyezlen) ellenzéki demója a Himnusz eléneklésével zárult.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet