Orbán Viktor: bizonytalan, kinyitnak-e az iskolák, az ország készen áll 200 ezer közfoglalkoztatottra

A miniszterelnök péntek reggel a rádióban beszélt.

Az élet újraindításának további lépései legkorábban a jövő hét végén következhetnek - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Budapest életének újraindítása ügyében a szakemberek álláspontja az, hogy meg kell várni a koronavírus-fertőzés miatti halálozási számok csökkenését. Amíg ez nem történik meg, addig óvatosnak kell lenni a fővárosi nyitással - jelezte a kormányfő.

Azzal kapcsolatban, hogy kinyitnak-e az iskolák a nyári szünet előtt, azt mondta:

nagyon bizonytalan az ügyben, és egyelőre nem tapasztal tömeges igényt az újranyitás iránt.

Az ipari termelés márciusi visszaeséséről szóló statisztikai adatot Orbán Viktor úgy kommentálta:

lesz az még rosszabb is, az áprilisi adatok brutálisak lesznek,

mert az a hónap már egészében borzalmas volt a gazdaság szempontjából. A májusi adat is rossz lesz, de az áprilisinál már várhatóan jobb, a júniusi adatok pedig már várhatóan sokkal jobban alakulnak - közölte.

A szerdai kormányülésen állami munkahelyteremtő programokról tárgyaltak: ennek részeként a közfoglalkoztatottak számának megduplázására utasította a belügy- és a pénzügyminisztert.

"Készen állunk arra, hogy 200 ezer közfoglalkoztatottnak is munkát adjunk (...), és ha elfogy ez a keret, tovább fogjuk emelni"

- jelentette ki, megjegyezve, hogy ma 100 ezren sincsenek közfoglalkoztatásban.

Egyúttal arra kérte a politikai döntéshozókat és az újságírókat, ne higgyék, hogy virológusok lettek, ne higgyék, hogy már jobban értenek a témához, mint a szakemberek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek