"Orbán Viktornak el kell gondolkodnia és meg kell változtatnia a viselkedését"

Az Európai Néppárt szóvivője szerint a magyar miniszterelnök megígérte, hogy Budapesten maradhat a CEU.

Már csak rajta áll, hogy ezen elgondolkozzon, és remélhetőleg megtalálja a jó megoldást

- mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt EP-frakciójának elnöke a Reutersnek, miután a párt zárt ülésen hallgatta meg Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.

Orbán Viktor az Európai Parlament legutóbbi ülésén
facebook

A párt EP-frakciója zárt ülést tartott szombat reggel, ahol igyekeztek meggyőzni Orbánt a CEU elleni törvény módosítására. Az ülésen a Politico tudósítása szerint nem volt szó a Fidesz kizárásáról, de Manfred Weber felszólította a magyar miniszterelnököt, hogy tartsa tiszteletben a tudományt, és ne viselkedjen úgy, mint a lengyel kormány.

A frakcióvezető hangsúlyozta, következményei lesznek, ha Orbán nem változtatja meg a CEU-val szembeni irányvonalát. Siegfried Muresan, a Néppárt szóvivője megerősítette, hogy Orbánnak szankciókkal kell számolnia, ha nem veszi figyelembe a brüsszeli figyelmeztetést, és nem tartja be az EU szabályait.

Az ülés után a szóvivő kijelentette, Orbán Viktor elkötelezett amellett, hogy teljesítse az Európai Bizottság feltételét, vagyis hogy ne zárjon be a CEU.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet