Ülést tartott az idősek tanácsa, természetesen fokozott biztonsági intézkedések mellett, hiszen az idei ősz nehezebb lesz az idősek számára, mint a tavasz – kezdte Orbán Viktor a Facebookra feltöltött videójában pénteken.
Beszélt persze a járványról, az idősek védelméről, az óvintézkedésekről és természetesen beleszőtte a nemzeti konzultációt is. Bár nem nevezte nevén, de azt mondta, hogy Magyarország választópolgárai úgy döntöttek, hogy ősszel nem zárjuk le újra az ország működését.
Mint mondja, az idősügyi tanács ülésén a legfontosabb téma a jövő évi 13. havi nyugdíj visszaépítése volt. Ugyanis mindenkit nagyon izgat, hogy a járvány okozta nehéz gazdasági helyzetben lehetőség lesz-e ennek a korábban tett ígéretnek a megvalósítása. A miniszterelnök egyértelmű és világos választ adott ezzel kapcsolatban:
Következő év elején megkezdjük a 13. havi nyugdíj visszaépítését. Járvány ide vagy oda.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!