Orbán Viktor szerint "migránsgettókat" akarnak létrehozni Magyarországon

Péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök azt mondta, szerinte az EU meg akarja szüntetni a magyar rezsicsökkentést.

Az Európai Unió "migránsgettók" létrehozására akarja kötelezni Magyarországot, arra, hogy évente akár több tízezer migránst fogadjon be - mondta Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában.

A kormányfő hangsúlyozta: a kormány harcolni fog ez ellen, és nem áll szándékában végrehajtani ilyen intézkedést. Felháborítónak nevezte az eljárást, amelynek során "puccsszerűen" erőltették át a migrációs kvótarendszerről szóló döntést az unió belügyminisztereinek tanácsán.

A döntés mögött a Soros-hálózat állhat, amelynek élén "őrségváltás történt", az új generáció pedig politikailag aktívabb - mondta a miniszterelnök, utalva arra, hogy Soros György átadta NGO-hálózatának irányítását a fiának.

"Mi magyarok nem tudjuk elfogadni, hogy a rezsicsökkentést megszüntessék"

A miniszterelnök elmondta, az Európai Bizottságnak nagyon súlyos kérdésekre kell válaszolnia az Európai Tanács ülésén: választ kell adnia arra, hogy hova lett a pénz az uniós költségvetésből, és ki felelős azért, hogy 2,5-3 év elteltével lényegében pénzügyileg a csőd szélére sodorták az Európai Uniót.

A kormányfő a Brüsszelből sugárzott interjúban azt mondta: a bizottság a költségvetés hétéves időszakának a felénél bejelentette, hogy elfogyott a pénz, és most arra kéri a tagállamokat, hogy eurómilliárdokat fizessenek be még pluszban ahhoz képest, amit egyébként előír a költségvetés.

Hozzátette: "van egy zűrös ukrajnai pénzügyi csomag", ugyanis a bizottság adna hozzávetőleg 50 milliárd eurót Ukrajnának, holott azt sem lehet tudni, hogy az eddig Ukrajnának odaadott mintegy 70 milliárd euró mire ment el, és miért nem volt elég.

Emellett a bizottság most még 18 vagy 19 milliárd eurós hozzájárulást kér a felújítási alap megnövekedett kamatterhéhez is, úgy, hogy ebből az alapból a magyarok és a lengyelek egy fillért sem kaptak. Jelezte: van továbbá egy nagyobb összeg, amit a migránsok Európába érkezésének elősegítése érdekében különít el a bizottság, és kérnek maguknak néhány milliárd eurót, hogy megemeljék a fizetésüket, miközben azt követelik Magyarországtól, hogy törölje el a rezsicsökkentést.

"Tehát a magyar emberek otthon fizessenek többet a rezsiért, küldjünk ide több pénzt, amiből nekik lesz plusz fizetésük. Tehát úgy, ahogy van az egész, az oly mértékig abszurd, hogy nyilván nem csak egy magyarnak, de majdnem minden európai uniós tagállam vezetőjének kinyílik a bicska a zsebében" - fogalmazott.

"A kormány húzza lefelé az inflációt"

Az interjúban elmondta, szerinte "a kormány nem adta föl, és egymás után hozza azokat a döntéseket, amelyek húzzák lefelé az inflációt".

A Brüsszelből közvetített interjúban közölte, "az első pillanattól kezdve harcolunk az inflációs áremelkedések ellen", mert "amit csinálnunk kell, az az infláció letörése". Tehát "nekünk aktívan kell föllépni és segítenünk kell az embereknek, olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek leszorítják, letörik az inflációt" - fogalmazott.

Azt mondta: vállalták, hogy az év végéig egy számjegyű lesz az infláció. Most már érzékelhető, hogy azok az intézkedések, amelyeket meghoztak, lefelé húzzák az inflációt, és jó esély van arra, hogy az év közepén, második felének elején, július-augusztusban megtörténik az, hogy a bérek növekedése magasabb lesz, mint az árak növekedése.

Hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi akcióterv célja emellett a munkahelyek megvédése, valamint a nyugdíjak és a családtámogatások értékének megőrzése.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet