Tegnap délelőtt írtunk róla
Orbán Viktor magánjellegű programon volt Szombathelyen 2017. May 06. 12:01 , hogy a miniszterelnök a szombathelyi Fő téren sétált, és a Bécsi kávézóban megivott egy kávét. Azóta olvasónk jelezte, hogy a Margaréta Virágszalonban egy dekoratív virágdobozt is vásárolt. Arról is írtunk, hogy déli 12 óra után pár perccel a Markusovszky kórházba ment Orbán Viktor.
A romnet.hu írja, hogy szombaton délben adta át a betegágyában fekvő Törőcsik Marinak az Emberi Hang életműdíjat Patak Gábor Gaba, az elismerés alapítója és Tolnai András, nótakirály. A miniszterelnök ezen a kis ünnepségen vett részt magánemberként.
Tolnai András Törőcsik Mari sok tízezer rajongója nevében kezdeményezte, hogy ebben az évben a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a tolerancia, a humanizmus, a szeretet és a béke mezsgyéjén járó embereknek, az emberi hangon beszélő és cselekvő, a kirekesztés, a rasszizmust, az antiszemitizmust és a homofóbia ellen küzdő emberek elismerésére 2014-ben alapított kitüntető cím Életműdíját kapja meg.
Törőcsik Marit már március óta ápolják a szombathelyi kórházban, és legyengült állapota miatt a június 3-n tartandó ünnepélyes díjátadón nem tud részt venni, ezért a kórházi ágyán adták át számára az elismerést tanúsító oklevelet és serleget egy csokor virág kíséretében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!