Orosz diszkontlánc készül Magyarországra

Először azt hittük, hogy április 1-i tréfa. De nem.

Az orosz MERE szupermarket-lánc három év alatt 200 üzletet szeretne nyitni Magyarországon és 700 millió eurós forgalmat elérni. Jelenleg a piac felmérésével és a beszállítói partnerek felkutatásával foglalatoskodnak – írja a Haszon.hu.

A szakportál egy birtokukba került, a lehetséges üzleti partnerek számára kiküldött e-mailre hivatkozik, amely így kezdődik:

„Örömmel tájékoztatjuk arról, hogy az európai MERE szupermarket hálózat mostantól Magyarországon is elérhető lesz.”

A levél arról is tájékoztat, hogy a cég az elkövetkező év során 20 üzletet nyit Budapesten és az agglomerációban.

A cikk akár április 1-i tréfának is tűnhet, de rövid internetes kutakodás után kiderült, hogy szó sincs ilyenről.

Mere.ws

A MERE többnyelvű honlapja itt érhető el, és számos korábbi angol nyelvű cikk is foglalkozik a lánc európai megjelenésével.

Ezek összecsengenek a Haszon.hu írásával, mely szerint az 2009-ben alapított orosz kiskereskedelmi lánc jelenleg 20 országban több mint 2500 üzlettel rendelkezik. MERE Mint az Aldihoz vagy a Lidlhez hasonló „hard diszkontlánc”, amely rendkívül alacsony áron kínálja termékeit. Az átlagosan 1000 négyzetméteres üzleteik nagyon egyszerű berendezésűek, termékeiket dobozokból, raklapokról kínálják, az árakkal mintegy 20 százalékkel mennek a versenytársak alá.

Mere.ws

Elsősorban az átlagos és átlag alatti jövedelemmel rendelkező családos emberekkel számolnak, akik megtervezik vásárlásaikat és heti 1-2 alkalommal keresik fel az üzletet. Kb. 1500 terméket (élelmiszerek, háztartási vegyi áru, italok, iparcikkek stb.) árulnak majd, valószínűsíthetően főként saját márkásakat.

A cég az ukrán háború – és az ebből fakadó ellátási nehézségek - miatt bezárta osztrák, belga, francia, német, spanyol és brit üzleteit, és most Kelet-Európára koncentrál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság