Oroszy Csaba: „Nem küldök üzeneteket, az a posta dolga”

A szombathelyi képzőművésszel az elmúlt és eljövendő életről, képekről, hitről beszélgettünk annak fényében, ahogy ő mondja, „az ember olyan létező, annyira magas misztérium, aki előtt még az angyalok is meghajtják a fejüket."

Oroszy Csabával akárhol le lehet ülni, mindenhol lehet beszélgetni, állva vagy sétálva, szivarfüstbe burkolózva vagy a tavaszi szélben ácsorogva. Illetve a szél elől egy csendes vendéglőbe húzódva, hogy egymásra találjon vele az ember. Régebben dolgoztunk együtt, és igen régen nem találkoztunk, úgyhogy a beszélgetéssel visszamentünk az időben, hogy a jövőt hordozó jelenbe jussunk.

Utazzunk
Mészáros D. Zsolt

A színház

Ha úgy tetszik, a közepén kezdjük, mert azóta nem találkoztunk. Tehát: gratulálok a Weöres Sándor-díjhoz, ami egy elismerés, és egyben megérkezés, ám indokolja az első kérdést is: milyen a kapcsolatod ma a színházzal, mi a sorsa a hozzá köthető „gyermekednek”, a Miért szép? sorozatnak?

Köszönöm, a Weöres Sándor díj megtisztelő elismerés. A kezdetektől részt vehettem a színház életében. Ott voltam az első társulati ülésen, ahol Jordán Tamással beszélgetve, megszületett a Miért Szép? gondolata is. Társművészetek -képzőművészet, irodalom, zene, és film- találkozása egy est alatt. Műfajt teremtettünk ezzel, de az én szerepem parányi. Mivel a film az est központi része, Kaczmarski Ágit szeretném kiemelni, hiszen a filmes része az övé, ő az, akiben maradéktalanul megbízom, mert annyira maximalista, a legvégsőkig hajlandó elmenni, hogy mindenből a lehető legjobbat hozza ki.

A film témája mindig egy műalkotás születése volt. Dömötör Katalin technikai munkatársként segítette a filmeket, neki is sokat köszönhetünk. Nagyon jó hangulatúak voltak a forgatások, sokat nevettünk, tehát a Miért szép? egy zseniális dolognak tűnt, és így visszatekintve is mondhatom, nagyon közel áll a szívünkhöz.

Az esten házigazdaként ott volt Jordán Tamás, aki a versmondásaival, a jelenlétével, a szuggesztív létezésével felejthetetlen pillanatokat okozott. Ott volt Mérei Tamás, aki kivételes zenész volt, mellette széles látókörű, nagy műveltségű alkotó, és ezt minden egyes alkalommal megcsillogtatta. Fűzfa Balázs állandó vendégként irodalomtörténeti kontextusba helyezte az egészet, és hát a csodálatos, állandó közönségünk, ezeket az embereket nekem boldogság volt együtt látni. Persze a középpontban az ünnepelt művésztársakkal, akikkel önfeledten beszélgethettem, és kiállítást rendezhettem a műveikből. Mindezt missziónak tartottam mindig is, ez egy fantasztikus utazás volt.

Missziónak tartottam
Mészáros D. Zsolt

De ma már nincs.

Jelenleg nincs folytatása. Változás történt a színház életében, de nem mondtunk le róla, keressük a továbbvezetés lehetőségét.

Voltak tárlatok, kiállítások is a színházban.

Megpróbáltam a Weöres Sándor színház galériáját egyedivé varázsolni. Ez is ihletett szituáció volt, mert a városban a kiállítóhelyek zöme bezárt az elmúlt évtizedben. A saját művészi kapcsolatrendszeremet használtam fel ahhoz, hogy érdekes és fajsúlyos alkotók érkezhessenek a galériába. Végül is több mint százötven kiállítást rendeztünk az elmúlt években, ami szép egy színházban lévő galériához képest. Gellai Ildikóval és Csatlós Renátával is remekül tudtunk együtt dolgozni, jó dolgokat létrehozni. Voltak értékes és szép, egyéni és csoportos kiállítások, performance-ok, különleges megnyitók, vidám, elgondolkodtató és felemelő szituációk, megérdemelne egy külön fejezetet. Az elmúlt idők nehéz körülményei az általam szervezett kiállítások megvalósulására is hatottak, két elmaradt tárlat várja, hogy létrejöhessen.

Neked is elég régen volt saját tárlatod, ha jól emlékszem.

Hogy mikor, nem tudom, a dátumok kimennek az ember fejéből, és csak az érzések maradnak meg kristálytisztán. A kiállítások kapcsán jut eszembe, hogy a tematikákban általában nem a hétköznapi történésekre reagálok, azt meghagyom azoknak, akik szeretnek reflektálni, és üzeneteket sem küldök, az a posta dolga, ahogy Federico Fellini mondta. Nagyon szeretek olvasni. Egy nagyon szűkre szabott, ám mérhetetlenül mély műveket tartalmazó kis könyvtáram van, ebből is merítek az alkotáshoz.

A világ

Elkanyarodtunk a kiállítástól, de lényegesebb terepre értünk, azt hiszem.

Lehet. A dolgok lényegét próbálom megfogalmazni, ami lehetett akár Altamirában, a Fibonacci számok mélyén, a Kuiper-övben vagy egy űrhajó tolóenergiájában. Ami ezeket összeköti, az az erő. Az Írásban is az hangzik el, hogy ,,...nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben...". Idővel az ember elkezd befelé figyelni, arra a szent kis kápolnára, ahová csak azért megy be, hogy találkozzon az Eggyel. Ez a befelé figyelés teremtheti meg azt az ívet, amit egy életen át érdemes végigjárni.

És miért érdemes?

Nagyon fontos az elköteleződés amellett, hogy próbáljunk hozzásegíteni másokat a boldogsághoz, a kiteljesedéshez. Bár nem tudom, a képzőművészet ehhez mennyit tud hozzátenni, remélem eleget, még akkor is, ha a képzőművészek jó része az egyéni dicsőségért dolgozik.

Más egyébért is lehet. A művészet rácsodálkozás.

Ez metafizikai kérdés. Az érdekli az embert, mert mi más érdekelhetné, hogy mi a dolgok természete. Talán ezért is mindig adok magamnak egy-egy tételt, és ehhez a tételhez megkeresem a megfelelő kifejezőeszközöket, legyen az kő, fa, fém, olaj, vászon, mozdulat, vagy hang vagy épp némaság. A lényeg, hogy megkeresem azt a kifejezési formát, amiben a lehető legpontosabban meg tudom fogalmazni, amit szeretnék. Viszont a legritkább esetben születik ebből egyetlen kép, sorozatokban gondolkodom.

Az érdekli az embert, mi a dolgok természete
Mészáros D. Zsolt

Egy korábbi interjúban olvastam a barna korszakodról, ami bennem Spengler nyomán a végtelen Istenhez való vonzódást vagy közeledést jelzi és mutatja.

A barna korszak egy nagy találkozás volt nekem, tulajdonképpen ajándéknak tudnám tekinteni. Amik előbbre visznek, mindig ajándékok. A barna képek is érdekes mód úgy születtek, hogy egyik sorozatból épp haladtam volna egy másik felé, és úgy gondoltam, hogy először gyorsan barnával aláfestem a képet, mint a flamand művészek, a hét lazúrréteget egymásra építő technikával.

A barna szín tulajdonképpen aláfestés, amivel a sötét, világos tónusokat határozzák meg, közben kialakítják az egész képnek a szerkezetét, a kompozíciót. Majd amikor ez megszárad, akkor utána több lépésben színezik föl a képet. Én is úgy gondoltam, jó, umbrával akkor gyorsan alapozok, de amikor felvittem az első tónusokat, megdöbbentő hatással bírt, ebből a felismerésből született ez a monokrómnak mondható sorozat. Az első ilyen kép a Jákob álma volt.

Többnyire kézzel dolgoztam abban az időszakban, nem használtam sem ecsetet sem festőkést, néha rongyok segítségével visszatöröltem, illetve kihagytam felületeket. Így alakult ki pl. az Armageddoni csata három nagy táblája, amelyeken angyalok, démonok és emberek háborúznak egymással. Ez egy tétova felvetés is lehet arra ,hogy az apokalipszisen át kell menni ahhoz, hogy a dolgok megnyugodhassanak, és a világ abba a helyzetbe kerülhessen, ahová emelkednie kell. Nem adok ki úgy a kezem alól művet, hogy ne érezném azt, kész.

2009-ben, egy nagy kiállításod után mondtad azt, hogy évente képes lennél ilyenre. Még mindig ennyire termékeny vagy?

Igen, képesnek képes lennék, egyszerre akár több tematikájú kiállítást is rendezni a 2010 óta megszületett művekből. A pandémia akaratlanul is egy új korszakot teremtett nálam, ahol a szükségből kovácsoltam erényt, megszülethettek a legújabb dobozpapír műveim. Nagy formátumú képtáblák, féldomborművek, domborművek, amikre vegyes grafikai technikákkal dolgoztam. Ekkor készült a Lélekmadár és Lelkes Állat című kör alapú kép, illetve a Duinói Angyal közel két méteres táblája is, az utóbbit Rilke Duinói elégiáinak köszönhetem. Közel negyven mű tartozik a sorozathoz. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik az "iSTENEK" sorozat hat triptichon-ja is, az "emberistenek" kavargó világával, szinte hiperrealista technikai elemekkel bővítve a gesztusrendszeremet. Többször használtam az aranymetszés szabályait, úgy látom, ahogy alakul a világ, lassan csak a metszés marad, mert kilopják belőle az aranyat.

Mecenatúra és tanítványok

Kenyeret is kell venni azért, amivel diszkréten arra utalnék, a művésznek is kell valamiből élni, de ez a mai világ ebből a szempontból elég cudar.

Ma Magyarországon kevés olyan alkotó van, aki abból meg tud élni, hogy a műveit megvásárolják. Meglátásom szerint a magán mecenatúrának az a formája ma Magyarországon alig-alig létezik, hogy valaki pusztán azért támogat, mert tehetségesnek lát.

A te életedben ez hogyan jelent meg?

Volt az én életemben is magán mecenatúra, de erős harcokat kell ahhoz folytatni, hogy az ember a saját dolgát tudja csinálni, és mégis megfeleljen a mecénásnak. Mecenatúrára szükség van, de nem mindegy, milyen formában.

Nem mindegy, milyen művek születnek a közjó javára
Mészáros D. Zsolt

Van, akivel az állam bőkezű.

Az állam nagyon jól teszi, hogy közpénzt fordít művek születésére, vásárlására, bemutatására, de az egyáltalán nem mindegy, milyen művek születnek így a "közjó javára".

Ugyaninnen, még 2009-ből származik az a megjegyzés, hogy tanítványod nincs, még nem fogadsz. Már igen?

Azóta voltak tanítványaim, akiknek segíthettem abban, hogy tovább léphessenek a művészi pályán, felvették őket, ez jó érzés volt. Egyébként mérhetetlen tisztelettel tudok csak szólni a tanításról, az oktatásról, mert ma is úgy látom, hogy az egyik legfontosabb talpköve annak, hogy egy társadalom emelkedni tudjon, az, hogy az oktatása megfelelő színvonalú legyen. A szüleim tanárok voltak, a nővérem tanárként ment nyugdíjba, én is tanítottam, bár nem sokat. Zalaegerszegi vagyok, és ott taníthattam a volt iskolámban. Ha ma, egy huszonakárhány évvel ezelőtti iskolai tanítványom, akit egy évig tanítottam, megállít az utcán, és azt mondja, elnézést tanár úr, emlékszik rám, akkor úgy érzem, érdemes volt. Nekem Keserü Ilona jó mesterem volt.

Alkotóként is élsz, nem csak volt tanárként.

Alkotóként élni valahol szerzetesség is, az embernek jól kell ismerni a saját magányát.

Mielőtt találkoztunk volna, végignéztem az ötvenedik születésnapodra rendezett tárlat képeit. Be kell látnunk, nemsokára itt lesz a hatvanadik is. Változik-e az időben Oroszy Csaba?

Régen olyan voltam, mint a francia lovagok, akik csatába mennek, körülöttem mindig lobogott minden, rendkívül színes dübörgő jelenség. Úgy hiszem, hogy hatvanévesen csata helyett az ember jobban szeretne az istállóban lenni, megcsutakolni a lovat, megveregetni a nyakát, és azt mondani neki: gyere, kiengedlek, hadd nézzem, ahogy szabadon futsz.

Kicsit visszatérve a már említett ötvenedik szülinapos tárlatra, ahol nekem a látogatók arcának felhőtlen boldogsága és öröme is feltűnt. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy érdemes volt, azt hiszem.

Ez a legnagyobb élményem, amit most mondasz, látni azoknak az embereknek az arcát, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek. Olvasni az arcokon az érzelmek mérhetetlen kavalkádját. Azon a tárlaton azt éreztem, ha lesz rá idő, akkor valóban elkezdhetnek festeni, elkezdhetek alkotni, mert annyi mindent nem tudok, annyi minden rácsodálkozni való, feltárni-, megmutatni való akad még.

Megismerés és a misztikusok

Profánul, minél többet tudsz, annál inkább érzed, milyen keveset is tudsz.

Az út végtelen, de maga az út a lényeg, mint ahogyan a Tao is tanítja, tehát igazából nem az elindulás és a megérkezés a fontos, hanem az úton levés. A buddhizmus egyik szemszögéből el sem kell indulnod ahhoz, hogy megérkezzél. Én szeretem a különböző kultúrákat egymás mellé tenni, értelmezni, a szintézist keresem. Kötelességemnek érzem, hogy műveljem, emeljem magam. Erről eszembe jut egy anekdota Diogenészről. Az athéni agorán fényes nappal egy lámpással, a lámpában égett az olaj, megkérdezték tőle, ember, maga megőrült, mit csinál, és ordibál itt egy égő olajlámpással a napsütésben. Mire a válasz: "Embert keresek!" Talán talált...

Min dolgozol most, mivel keresed az Embert?

Legutóbb egy fekete triptichon sorozatot festettem. A fekete szimbolikája attól függ, melyik kultúrából indítod a megértését. Én nagyon szeretem a színekkel való foglalkozást, így Newton, Goethe, Itten színekkel foglalkozó tanulmányait is gyakran forgatom. A fekete pl. a kereszténységben a gyászé, viszont Gershom Scholem egyik színdinamikával foglalkozó értekezésében az áttetszőséget is jelölhetik vele. Így egy fekete alapnak a léte nem feltétlenül a gyászból indul ki.

Az elmúlt két évben ez a gondolat foglalkoztatott, nyilván a körülöttem lévő események hatására is, ebből a szellemi matériából készült ez a fekete sorozat, ami tíz triptichonból áll. Jelenleg fehér alapra festek fehérrel. Nálam a fehér ciklikusan visszatér a legelső időszakoktól kezdve, egyszer csak megérkezik annak a belső igénye, hogy valamit fehérben fessek meg. Így az elmúlt, mondjuk azt, hogy harminc év tevékenységében, mint szigetek felbukkannak a fehér irányába hatoló alkotások. A mostani fehér triptichon sorozat nem ellenpólusa és válasza a fekete triptichonoknak, hanem inkább következménye.

Origenészt kell olvasni, Szent Ágostont
Mészáros D. Zsolt

Akárhogyan is, mindig a hit körül forgunk.

Origenészt, Szent Ágostont, Aquinoi Szent Tamást, Eckhart mestert érdemes olvasni, mert, ha a mai keresztény egyházból valamit hiányolni lehet, az az, hogy az elmúlt századok során a partvonalon kívülre szorította a misztikusokat. Például Copertinói Szent Józsefre is gondolhatsz, aki Istenhez való közeledésében szó szerint felemelkedett a földről, tehát levitált, mert annyira elragadtatott helyzetbe került. Ez azonban mérhetetlenül zavarba ejtette a korabeli egyházat. Szállították ide-oda szegény Józsefet, nehogy a nép lássa, mert nem tudták megmagyarázni észérvek, ok-okozati rendszerek alapján az elragadtatást. Ha ironizálhatok ezzel a gondolattal, természetesen nem gúnyolodva, ha ez nekem megadatna, könnyen festhetnék akár tíz méter magas képeket állványzat nélkül...

A művészet valamilyen fajta útkeresés már valamilyen fajta válaszkeresés, és a megismerést is szolgálja pár gondolkodó szerint.

Henoch apokalipszisében megfogalmazódik, mi az írástudók felelőssége és mi a pásztoroké. Itt most nem feltétlenül az egyházra gondolok, mert pásztor az is, aki olyan köztisztséget visel, ahol több ember fölött vezetőként van jelen. Pásztor tehát egy király is. Ebben az apokalipszisben nincs megbocsátás azoknak az angyaloknak sem, akik az átkozott tudást áthozták és átadták az emberiségnek. Nincs bocsánat, mert mi az, amit ebből megtanultunk: becsülni az aranyat, fegyvereket kovácsolni, gépeket építeni, és az embert így elveszíteni. Pedig az ember olyan létező, annyira magas misztérium, aki előtt még az angyalok is meghajtják a fejüket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra