13: 20 Kövér Lászlót választották házelnöknek
Egyedüli jelöltként Kövér Lászlót választották házelnökké az új Országgyűlés alakuló ülésének tagjai kedden, titkos szavazással. Érvényes szavazatot 179 képviselő adott le - ismertette Turi-Kovács Béla korelnök -, közülük 143-an szavaztak igennel, 35-en nemmel, míg egy voksoló tartózkodott - írja az MTI.
Kövér László megválasztását követően esküt tett a Ház előtt.
12: 25 A tüntetők már a mélygarázs felé vonulnak
Közben kint a Parlament előtt a rendőrök megpróbálják elzárni a tüntetőket a távozó politikusoktól és a mélygarázstól.
11: 35 Na, kit javasolt Áder Jánost miniszterelnöknek?
A köztársasági elnök épp azt mondja az Országgyűlésnek, hogy Orbán Viktort válasszák Magyarország miniszterelnökének.
A "Nem akarjuk ezt a parlamentet és kormányt!" címmel, az Országgyűlés alakuló ülésének idejére szervezett tüntetés résztvevőit fura mód az MTI is lefotózta:
11:10 Hadházy Ákos nem vesz részt az alakuló ülésen
Mert, nyilatkozat, bűnözőkkel nem tesz esküt:
11: 00 Eskütétel bent
Gyurcsányék azért ezt a mondatot még belekomponálták az eskü szövegébe:
Minden törekvésemmel azon leszek, hogy helyreállítsuk a Köztársaságot, és új demokratikus Alkotmányt adjunk a Hazának!
10:30 Bűnözőket védtek! Gyertek ki! - A tüntetők a parlament elé vonultak
Az Index élő közvetítéséből kiderül, most mi zajlik a Kossuth téren:
Index.hu
A tüntetők a parlament elé vonultak
10:30 A parlamenti társalgóban közben cigányzenekar játszik
Miközben a téren zajlik a tüntetés
Bűnözőket védtek! Gyertek ki! - A tüntetők a parlament elé vonultak 2018. May 08. 10:28 , a parlamenti társalgóban cigányzenekar játszik
Ezt az esküt mondják el az országgyűlési képviselők, a társalgóban cigányzenekar játszik 2018. May 08. 10:35 .
A képviselők ezt az esküt teszik le ma:
A képviselői eskü szövege
Én .................., a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy szeretett hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; a magyar nép és az ország érdekeit, társadalmi és gazdasági fejlődését minden erőmmel szolgálom.
Esküszöm, hogy küzdeni fogok egy szabad, modern, szolidáris, európai Magyarországért, büszkén vállalva történelmi örökségünket és megőrizve a jövőbe vetett hitemet.
Úgy tűnik, hiába volt az elmúlt napok nyilatkozatháborúja, az országház körül nincsenek kordonok, így azokat a Jobbik le sem tudja bontani
A Jobbik lebontja az Országház körüli kordont május 8-án 2018. May 03. 10:24 .
A rendőrség kora reggel lezárta a Kossuth teret, ezt már korábban bejelentették
Május 8-án lezárják a Kossuth teret az országgyűlés alakuló ülése miatt 2018. April 25. 09:09 , az ott lévő tüntetőket kiszorították a Vértanúk terére.
Közben elindult a Jobbik menete a Bazilikától a Kossuth térre. Zászlókkal vonulnak a Zrínyi utcán, majd az Október 6. utcán.
Kedden alakul meg
Megvan, mikor alakul meg az új Fidesz-parlament 2018. April 12. 13:53 az új országgyűlés, egymást érik a tüntetések, a parlament környékén hatalmas területet zártak le
Május 8-án lezárják a Kossuth teret az országgyűlés alakuló ülése miatt 2018. April 25. 09:09 csaknem egész délelőttre. A parlamenti őrség kordonokat akart bevetni, de kedden reggel nyolckor még nyomuk sincs ezeknek, így elképzelhető, hogy rendőrsorfallal zárják majd le a Kossuth teret.
Délután a
Mi vagyunk a többség
csoport a választások utáni harmadik tüntetését tartja
Május 8-án újra jön a "senkik forradalma" 2018. April 21. 22:22 a téren, a rendőrség ígérete szerint arra feloldják a zárat.