Összecseréltek két újszülöttet a vásárhelyi kórházban

Bocsánatkérő levéllel intézné el a kórház a hibáját.

Az érintett apuka szerint nekik azt mondták, műhiba történt, és majd jönni fog egy bocsánatkérő levél az intézménytől. Dajka Zoltán már közösségi oldalára is kitette, mi történt velük a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ vásárhelyi kórházában hétfőn.

A vásárhelyi apuka a Szeged365-nek nyilatkozva elmondta, éppen hazaértek a sajátjuknak vélt kisbabájukkal, amikor rájuk telefonált a kórház, hogy a fiuk, Dajka Zoltán Noel ott van bent, náluk. Mondták, hogy ellenőrizzék a baba csuklóján lévő karszalagot a gyermek születési adataival, amit megnéztek, és tényleg rá volt írva egy másik név. 

– Szikrázott a szemem, amikor megláttam – ismerte el a férfi az interjúban. Amikor visszamentek, több mint félórát kellett várniuk, hogy megkaphassák saját gyermeküket. –  Annyit mondtak, hiba történt, mindjárt hozzák a kisgyereket. Azt mondták, érkezni fog majd egy bocsánatkérő levél a kórháztól – mesélte a férfi.

A portál megkereste az intézményt, de eddig nem érkezett reagálás hozzájuk a vásárhelyi kórháztól, amelynek hivatalos honlapján sincs nyoma az üggyel kapcsolatos közlésnek – írja a 168ora.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek